eur:
394.58
usd:
370.87
bux:
66500.28
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: Pixabay

Megvan a Covid-19 első szlovákiai halálos áldozata

Otthon összeesett és meghalt az a szlovák férfi, akit koronavírus-fertőzés miatt a bajmóci kórház tüdőosztályán ápoltak, majd hazaengedték. A boncolási eredmény szerint halálát kétoldali tüdőgyulladás okozta. Így ő lett a Covid-19 betegség első szlovák áldozata. Igor Matovič miniszterelnök közben jelezte, hogy a kormány szakmai vita és online közvélemény-kutatás alapján döntene arról, milyen szigorú intézkedéseket hozzanak a járvány megállítására.

A férfi március 20-án került a bajmóci kórház tüdőosztályára, majd kilenc nappal később, március 29-én derült ki róla, hogy koronavírussal fertőzött. A kórházból ennek ellenére e hét hétfőn hazaengedték, mondván, hogy stabilizálódott az állapota, és otthoni karanténban folytatódhat a felépülése. A hazaengedés után pár órával azonban elhunyt. A boncolás eredménye alapján kétoldali tüdőgyulladás okozta a halálát. Marek Krajčí egészségügyi miniszter jelezte, hogy az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal eljárást indított az ügyben.

„Valószínűleg személyi mulasztás történt, de ezt még vizsgálják”

– mondta a miniszter.

A bajmóci kórház tüdőosztályát ideiglenesen bezárták. Milan Henčel, a kórház igazgatóhelyettese elmondta, hogy a beteg utazási anamnézise negatív volt, tehát nem járt külföldön, és nem mondta, hogy fertőzött személyekkel találkozott volna. Az igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a beteg állapota stabilizálódott, és hétfőn, március 30-án hazaengedték. „Tekintettel arra, hogy koronavírus-fertőzése volt, felvetettük a kapcsolatot az illetékes Regionális Közegészségügyi Hivatallal, amely megerősítette, hogy ha a beteg állapota stabil, nincsenek panaszai, otthoni karanténban gyógyulhat” – tette hozzá. Henčel megerősítette, hogy a kórház dolgozóinál nem mutatták ki a fertőzést.

Az esetet Igor Matovič miniszterelnök is elszomorítónak tartja. A kormányfő szerint

a következő napokban dől majd el, hogy melyik utat válassza az ország: a járvány fokozatos leküzdését, vagy radikális országos karantént.

A járvány lassú, ellenőrzött terjedésénél ugyanis idén nem szabadul meg az ország a vírustól, ezért jelenleg több lehetséges megoldáson gondolkoznak.

Az egyik, hogy karantént rendelnek el a 65 évesnél idősebb személyeknek. A következő lehetőség, hogy a jelenlegi óvintézkedések hosszú hónapokig érvényben maradnak. A harmadik szóban forgó megoldás, hogy három vagy

négy hétre teljesen „kikapcsolják” az államot,

és teljes karantént rendelnek el. Ez csak abban az esetben működne, ha csupán 100 vagy 150 ezer ember maradna munkában, akik bebiztosítanák az állam alapvető működését, az élelmiszer-ellátást. Ehhez viszont a kormányfő szerint széles körű egyezség kell, ezért a kabinet szakmai vita és online közvélemény-kutatás alapján akarja meghozni a döntést.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×