eur:
388.11
usd:
359.98
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely
Nyitókép: semmelweis.hu

Szakértő: most más stratégiára van szükség a járvány elfojtásához

Kétszer-háromszor gyorsabban terjed a koronavírus Magyarországon, mint a tavasszal, új stratégiára és ingyenes lakossági tesztelésre lenne szükség a közösségi terjedés megfékezéséhez az epidemiológus szerint.

Agresszívebben és gyorsabban terjed az új koronavírus, mint az első hullám idején – írta a Népszava Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusának előadása alapján. A szakértő a Semmelweis Egyetemen, a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete által szervezett „COVID 19 járvány” szimpóziumon ismertette a legfrissebb adatokat. Amelyekből az derült ki, hogy augusztus elejétől lépcsőzetesen emelkedett, majd a hosszú hétvége után ugrásszerűen megnőtt az esetszám, mostanra pedig egy fertőzött átlagosan 2,5-3 másik embernek adja át a kórt.

Vagyis a járvány két-háromszoros sebességgel terjed.

Oroszi Beatrix beszámolt arról is, hogy augusztus első négy hetében az 1853 új esetből csupán 163 megbetegedést okozott külföldi fertőzés, mostanra pedig már 10 százalék alá süllyedt ez az arány. Ezért nem biztos, hogy a határok lezárása hatékony eszköz – mondta az epidemiológus.

Az igazolt fertőzöttek átlagéletkora a 27. hét után kezdett csökkenni: a tavaszi 63 évről 31 évre. Ami főleg azért probléma, mert a fiatalabbak enyhébb tünetekkel, vagy tünetmentesen vészelik át a fertőzést, ezért akaratlanul is szélesebb tömegeket fertőzhetnek meg. Míg tavasszal főként az idős- és szociális otthonokban, kórházakban tarolt a vírus,

most viszont a közösségi terjedés a jellemző. Az esetek jó része falunapok, gólyatáborok, esküvők résztvevői közül kerül ki.

Mindez nagyon hasonló a Floridában történtekhez, ahol mindössze öt hét kellett ahhoz, hogy a kezdetben a fiatalokat érintő fertőzés a veszélyeztetettebb korosztályoknál felfuttassa a halálozásokat is.

Oroszi Beatrix szerint ezért most más stratégiára van szükség a járvány elfojtásához, ami ráadásul nem fékezi le annyira a gazdaságot sem. Az egyik legfontosabb az új esetek és azok kontaktusainak gyors megtalálása és elkülönítése lenne, amihez

nagyon sok tesztelésre lenne szükség, amit ingyenessé kellene tenni a lakosság gyors hozzáférése érdekében.

Az elemző szerint az emberek azzal tehetik a legtöbbet, ha helyesen, szájat, orrot is eltakarva viselik a maszkot, megtartják a fizikai távolságot (másfél métert), és gyakran mosnak kezet.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Tűzszüneti tárgyalások: nincs megoldás, felálltak az asztaltól

Tűzszüneti tárgyalások: nincs megoldás, felálltak az asztaltól

A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen. Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők. Erről Izzat ar-Risek, a Hamász politikai irodájának egyik tagja számolt be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×