eur:
389.45
usd:
361.59
bux:
68448.88
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Délután Madeleine apja kerül sorra? - minden, amit tudni lehet az ügyről

A portugál nyomozás gyanúsítottja lett az eltűnt brit kislány anyja.

A család szóvivője péntek reggel már előzőleg közölte, hogy Madeleine anyját azért idézték be fél tizenegyre a rendőrségre, mert megváltoztatják a státusát: tanú helyett ezután gyanúsított lesz, ami nem azonos a vádemeléssel. Péntek délután a portugál nyaralóhelyről eltűnt, négy éves gyerek apját hallgatják ki.

Százhuszonnégy napja, május 3-án tűnt el Praia de Luz tengerparti üdülő szállodai szobájából a négyéves Madeleine. Szülei a szobától ötven méterre vacsoráztak az üdülőközpont vendéglőjében, a kislány a kétéves ikertestvérei mellett aludt.

A szülők, állításuk szerint, körülbelül félóránként ellenőrizték a gyerekeket, de Madeleine-nek egyszer csak nyoma veszett.

A nyomozás azonnal megkezdődött, és eddig csak egy gyanúsítottja volt: a közelben lakó portugál-brit kettős állampolgárságú, harminchárom éves Robert Murat, aki nem tudott hihető alibit bizonyítani.

Robert Murat azonban péntek délelőtt azt közölte, hogy az újabb fejlemények után őt bizonyára fel fogják menteni.

A leglényegesebb fejlemény a brit rendőrség bristoli laboratóriumi vizsgálatának az első részeredménye.

A portugál nyomozók kezdetben húzódoztak attól, hogy a helyszíni nyomozásba brit detektívek is bekapcsolódjanak, de kétségeik hamar eloszlottak, amikor egy Angliából hozott rendőrkutya halvány vérnyomot talált a hotelszobában.

A bristoli laboratórium szakértői a padlóról összegyűjtött hajszálakat és egyéb apró nyomokat is megvizsgálták a vérminta mellett.

Többek közt e vizsgálati eredmény alapján kíván a portugál rendőrség huszonkét kérdést feltenni az eltűnt kislány orvos szüleinek, Kate és Gerry MacCann-nek.

Kate MacCannt csütörtökön beidézték a nyomozóközpontba. Akkor még tanúként hallgatták ki, de feltűnő alapossággal, majdnem tizenegy órán át.

Kihallgatása, amelyen első ízben jelent meg ügyvédje, Carlos Pinto de Abreu is, éjfél utánig tartott.

Az orvosnő fáradtan, összetörten távozott az őrszobáról és rendületlenül hangoztatta ártatlanságát, megjegyezve, hogy gyanúsítása miatt tévútra terelődhet a nyomozás.

Gyanúsítottként viszont jogot kap arra, hogy ha úgy kívánja, megtagadja a válaszadást a feltett kérdésekre. Viszont kellő mennyiségű terhelő bizonyíték esetén elrendelhető az őrizetbe vétele, legalább házi őrizet szintjén.

Péntek délután kettőtől férjét, Gerry MacCannt idézték be kihallgatásra. Így valószínű, hogy vasárnap nem utazhatnak haza lakóhelyükre, az angliai Rothley-ba, mint ahogyan tervezték.

Mi történhetett? A portugál sajtó próbál rendőri információkat szerezni, de nem sok sikerrel.

Tudható, hogy a kis Madleine az eltűnése előtti napon, lefektetése után kisétált a szobából, fél órán át keresni kellett.

Megtörténhetett az a rettenetes hiba, hogy orvos szülei, hogy társaságukkal nyugodtan vacsorázhassanak, túladagolták a gyereknek beadott altatót?

Ám ha Madeleine ennek következtében vesztette volna az életét, hová tűnt a későbbiekben?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A pesti Csikágó újraéled

A pesti Csikágó újraéled

Budapest talán egyik legtöbbször sztereotipizált városrésze a VIII. kerület. A negatív konnotációktól most elvonatkoztatva gondoljunk csak bele, hogy a területén található a Palotanegyed, illetve megannyi ismert galéria választotta ezt a környéket székhelyéül. A nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Műtárgyak Éjszakája Fesztivál idén több mint 100 művészeti programot sorakoztat fel. Ezekből válogattunk számotokra, különös figyelmet fordítva a VIII. kerület művészeti, kulturális sokszínűségére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×