eur:
395.48
usd:
366.78
bux:
65434.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Fiatal lányok sült keszeget esznek a vonyarcvashegyi strandon, ahol bemutató halászaton segítik a tavi háló húzását a 40 Halász Emléknap résztvevői 2012. augusztus 3-án. A háromnapos halászünneppé vált, kulturális és gasztronómiai programokat is kínáló rendezvényen felidézik a 40 balatoni halász csodálatos megmeneküléséről szóló legendát is.
Nyitókép: Varga György

Egyre nagyobb a fejvakarás, hogy mi lesz a balatoni szezonnal

A legnagyobb problémát a munkaerő jelentheti, ugyanis sokan dönthetnek úgy, hogy a turizmus és vendéglátás helyett más ágazatba mennek dolgozni – hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a Balatoni Kör elnöke.

Miután a Balatoni Kör régóta az "egész éves Balaton" koncepciót vallja – aminek köszönhetően az elmúlt 10-15 évben komoly eredményeket tudhatnak magukénak –, a mostani időszakot is próbálják kihasználni fejlesztésekkel, felújításokkal. Laposa Bence elnök az InfoRádiónak kiemelte, ugyan a bértámogatás hatalmas segítség az ágazatnak, hosszú hónapokon át ezzel együtt sem fenntartható egy–egy vendéglátó egység léte, így aztán egyre erősebb a fejvakarás az elkövetkezendő időszakot illetően.

A szakember úgy látja, amennyiben megtörténik a nyitás, nem elsősorban a beszállítói rendszerrel lehet a probléma, amely várhatóan mindent el fog követni annak érdekében, hogy a lehető legzökkenőmentesebben kiszolgálja őket, sokkal inkább a munkaerő megtartása, menedzselése lehet kritikus. Az, hogy a korábban a vendéglátásban dolgozók jelentős hányada talált munkát más ágazatban, nemzetgazdaságilag és az egyén szempontjából jó. A kérdés, hogy amikor a munkájukra szükség lesz, honnan fogják tudni pótolni őket – mutatott rá a Balatoni Kör elnöke.

A vendéglátásban kitartó munkavállalók elsősorban azok lehetnek, akik esetében az üzemeltető tulajdonos képes volt valamilyen elfogadható átmeneti megoldást kínálni. De hogy ez milyen arányban történt meg, arra egyelőre senki sem tud válasszal szolgálni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

Sorra válnak meg a külföldiek a Velencei-tó melletti ingatlanjaiktól

A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a tó partjára már nem elsősorban üdülőhelyként, hanem egy tiszta, békés, ám mégis nagyvárosközeli lakóövezetként tekintenek az otthont keresők. A külföldi ingatlantulajdonosok viszont most egyértelműen az eladói oldalon jelennek meg - derül ki az OTP Ingatlanpont szakembereinek tapasztalataiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×