eur:
394.07
usd:
365.23
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A 2020. november 18-án készült és november 22-én közreadott képen védőruházatot viselő dolgozó lép be a moszkvai Krilatszkoje Jégpalotában kialakított ideiglenes kórházba, amelyet a koronavírussal fertőzött páciensek ápolása céljából hoztak létre.
Nyitókép: MTI/AP/Pavel Golovkin

Boldogkői Zsolt: sajnos a vírusnak túlontúl sok lehetősége van a változásra

Bármikor megjelenhetnek olyan új mutációi a koronavírusnak, amelyek ellen kevésbé hatékonyak a rendelkezésre álló vakcinák – mondta az InfoRádiónak nyilatkozó virológus. Boldogkői Zsolt hozzátette: a modern vakcinák gyorsan továbbfejleszthetők, de a sorozatgyártásukhoz idő kell.

Bár az eddig megismert koronavírus-variánsok ellen egyelőre hatékonynak bizonyulnak a különféle rendelkezésre álló vakcinák, bármikor bekövetkezhet egy olyan mutáció, amik esetében már más lesz a helyzet – hívta föl a figyelmet a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének vezetője.

Komoly veszélyt a koronavírus tüskefehérjének változása rejtene magában, különösen a mRNS alapú vakcinák hatékonyságát illetően. Ugyanakkor mindez

nem „igen-nem kérdés”, tehát nem arról van szó, hogy kedvezőtlen esetben nullára redukálódna a védőoltások által kiválasztott immunválasz hatásossága,

így például a momentán 95 százalék hatékonyságú Pfizer mondjuk csak 60 százalékos lenne – magyarázta Boldogkői Zsolt virológus.

A molekuláris genetikus hozzátette: a modern vakcinákat, miután szintetikus alapúak, nagyon gyorsan újra lehet pozicionálni. Az viszont már megint más kérdés, hogy mekkora mennyiségben. A szakember a fő problémát abban látja, hogy bár a Covid-19 olyan RNS-vírus, aminek a mutációs rátája nem túlságosan magas, mivel

rengeteg embert megfertőz, rengeteg lehetősége is van a változásra,

amivel a jelek szerint él is a vírus.

Boldogkői Zsolt arra is emlékeztetett, annak idején már Európába is egy más verzió, a D614G mutációja érkezett a koronavírusnak, mint ami eredendően kialakult. A koronavírusoknak két fontos tulajdonsága van, egyrészt a transzmisszibilitás, vagyis az átadhatóság, másrészt a virulencia, hogy milyen hatás tud elérni. Bár a brit verzió esetében az alapfeltevés, hogy 40-70 százalékkal gyorsabban terjed, a magyar virológus szerint ezt bizonyosan kijelenteni nem lehet, mert az arányának hirtelen növekedése mással is magyarázható. Hasonló a dél-kaliforniai mutáns helyzete, amit a sajtó úgy emleget, mintha most bukkant volna föl, pedig már tavaly júliusban fölfedezték. Igaz, akkor még kevesebb, mint egy ezreléke volt az összes variánsnak, míg mára már több mint 50 százaléka.

Ugyanakkor, hogy halálosabb, esetleg csak súlyosabb következményei lennének akár a kaliforniai, akár a brit mutánsnak, nem egy szilárd kijelentés – hangsúlyozta a SZTE Orvosi Biológiai Intézetének vezetője.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×