eur:
389.12
usd:
362.22
bux:
68693.83
2024. május 8. szerda Mihály

Gyurcsány: hosszú ideig különbség lesz az EU és Oroszország között

Az Európai Unió és Oroszország közötti nyitott stratégiai együttműködést szorgalmazott a Világpolitikai Fórum budapesti ülésén a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc szerint Oroszország tartósan különbözni fog az uniótól demokráciafelfogás és az emberi jogok tekintetében. Mihail Gorbacsov, a Fórum elnöke hangsúlyozta, Európa nem csak az Európai Unióból áll.

A miniszterelnök szerint az Európai Uniónak többfokozatú partnerségi rendszert kell kialakítania a szomszédos államokkal, és Oroszország ilyen módon lehet szövetségese a közösségnek. Gyurcsány Ferenc erről a Mihail Gorbacsov által életre hívott Világpolitikai Fórum kétnapos budapesti ülésén beszélt.

Oroszországgal Európa nyitott stratégiai együttműködésben létezzen. A sajátos orosz történelem és fejlődés okán biztosan tartósan különbség lesz a demokrácia felfogása és az emberi jogokról való gondolkodás tekintetében Oroszország és az Európai Unió között - jelentette ki a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, Oroszország és az Európai Unió egymásra utalt, de egyenlőtlen mértékben, mert míg Oroszország kibírja két hónapig is, hogy nem szállít gázt Európának, addig a közösség nem.

A kormányfő - egyetértésben a Világpolitikai Fórum elnökének hétfői szavaival -, azt mondta, hogy az Európai Unió nem Európa, ezért a közösség ne tekintsen úgy magára, mint a kontinens értékeinek egyedüli örökösére. Mihail Gorbacsov a kétnapos tanácskozás során többször megemlítette, hogy Oroszország Európa része, és így a kontinens Vlagyivosztoknál kezdődik.

Az InfoRádiónak arra a kérdésére, hogy Európa mennyire számít Oroszországra a kontinens fejlesztésében, Mihail Gorbacsov azt mondta: "nem akarunk feltalálni egy új Európát, hiszen számos európai nálunk dolgozik, mi viszont el tudjuk látni magunkat. Bár a Világpolitikai Fórum budapesti ülésén a főként volt európai politikai vezetőkből álló szervezet az EU elmúlt 50 évét értékelte, fő téma mégis Oroszország európai integrációja volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Közelebb került Magyarország a legnagyobb befektetőkhöz

Közelebb került Magyarország a legnagyobb befektetőkhöz

A térségünk a tőkepiacok tekintetében komoly növekedési potenciállal rendelkezik, sok külföldi befektető mégis nehézkesen éri el a régiónkat, mivel ezek a piacok számukra túl kicsinek számítanak vagy egy magánbefektetőnek túl távoliak és ismeretlenek. A hazai befektetők mellett ezeket a befektetőket célozzák meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit fogja össze. Fazekas Gábort, az OTP Global Markets igazgatóját az OTP CETOP részvényalap bevezetéséről, a régió helyéről és megítéléséről a külföldi nagybefektetők portfóliójában, valamint a befektetési megoldásban lévő lehetőségekről kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×