belföld

Így lesz Budapestből gyalogos paradicsom

2012. június 12., kedd 6:04     InfoRádió
Szélesebb és új gyalogosfelület alakul ki, a rakpartról érkező autók pedig a Március 15. téren tudnak majd felhajtani az Erzsébet hídra - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.
 

1

Szélesebb és új gyalogosfelület alakul ki, a rakpartról érkező autók pedig a Március 15. téren tudnak majd felhajtani az Erzsébet hídra - mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

Vitézy Dávid kiemelte, hogy 2013 nyarán kezdődhet a Ferenciek tere átalakítása, egy évvel később pedig a Széchenyi tér rendezése. Megszűnik a Ferenciek tere alatt húzódó aluljáró, és újra lekövezett, összefüggő közterület lesz a templom, a jégbüfé és a Petőfi Sándor utca környékén.

Vitézy Dávid beszélt arról is, hogy a Széchenyi tér rendezésénél azt szeretnék elérni, hogy a tér közepén lévő zöldfelületre szabályosan át lehessen menni. A Lánchídra tartó autók a tér déli részén közlekednek majd, a Magyar Tudományos Akadémia előtt pedig egy új teret alakítanak ki.

A vezérigazgató kifejtette, hogy például a Flórián tér, a Ferenciek tere, a Nyugati és Keleti pályaudvarnál lévő csomópontok is úgy épültek, hogy lényegében csak autóval járhatók át kényelmesen.

Ezen szeretnének változtatni, így a Baross tér és a Fővám tér, valamint a Széll Kálmán tér jövőre induló rekonstrukciójánál is kiemelten figyelnek a gyalogosok érdekeire.

 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting Aréna videók 2013.05.22. 19:00
2013.05.22. 19:00
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz