eur:
394.42
usd:
370.32
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Urnabontás a debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban, az átjelentkező szavazók számára kijelölt szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson 2022. április 3-án.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Így osztják el a pártok közötti támogatást

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította a pártok működésére fordítható állami költségvetési források elosztási arányát.

A mintegy hárommilliárd forintot az országgyűlési választáson egy százaléknál nagyobb támogatást szerző pártok között osztják szét. A pártok az elkövetkező négy évben ennek az aránynak megfelelően részesülhetnek a támogatásból.

A törvény szerint az állami költségvetésből a pártok támogatására fordítható összeg 25 százalékát egyenlő arányban az Országgyűlésben országos listán mandátumot szerző pártok között kell felosztani. A fennmaradó 75 százaléknak megfelelő összeg a választások eredménye alapján a pártra, illetőleg a párt jelöltjeire leadott (egyéni és listás) szavazatok arányában illeti meg a pártokat. Nem jogosult költségvetési támogatásra az a párt, amely nem szerzi meg a választáson részt vevő választók szavazatainak egy százalékát.

Az NVB döntése szerint a költségvetési keret 25 százalékát a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, az LMP - Magyarország Zöld Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Mi Hazánk Mozgalom között osztják fel egyenlő arányban.

A fennmaradó 75 százalékból részesülhet a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Momentum Mozgalom, a Magyar Szocialista Párt, a Mi Hazánk Mozgalom, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, az LMP - Magyarország Zöld Pártja és a Megoldás Mozgalom.

A keret 75 százalékát a következő arányokban osztják szét a pártok között:

  • Fidesz: 49,340,
  • DK: 10,349,
  • Jobbik: 8,662,
  • Momentum: 5,979,
  • MSZP: 5,884,
  • Mi Hazánk Mozgalom: 5,873,
  • KDNP: 4,694,
  • Párbeszéd: 3,407,
  • MKKP: 2,862,
  • LMP: 1,818,
  • Megoldás Mozgalom: 1,132.

Az Országgyűlésbe jutott pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×