eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: BKK

Nagyban módosul Budapest tömegközlekedése az iskolaszünettel

Több helyen is felújítások kezdődnek a fővárosban, ezért jelentősen változik a megszokott rend.

A Fővárosnak, a Budapesti Közlekedési Központnak, illetve szolgáltatóinak legfontosabb célja, hogy élhetőbbé váljon Budapest – fogalmaz közleményében a közlekedési központ.

Mint olvasható, egymás után szépülnek meg az M3-as metró állomásai, korszerűbbé válik a világ egyik legszebbjének választott 2-es villamosvonal, illetve közel egy éve zajlik a nemzet egyik szimbólumának, a Lánchídnak a felújítása.

A munkák miatt több forgalmi változásra kell készülni az iskolaszünet kezdetén, a legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban összegzi a társaság:

Így jár az M3-as metró június 18-tól

Az M3-as metró szerelvényei június 18-tól, szombattól augusztus közepéig minden nap csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között járnak. A Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. Hétköznapokon az M3A sűrítő járat is segíti a közlekedést a Göncz Árpád városközpont és a Határ út között.

A milliók utazását biztosító M3-as metróvonal felújítása évtizedekre garantálja a közösségi közlekedés jó minőségét. Ráadásul a BKK a metrópótlás idején is a legmodernebb buszokat állítja forgalomba: a pótlásban több mint 100 csuklós, akadálymentes, légkondicionált autóbusz vesz részt, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban 1 percnél is gyakrabban indulnak – emelik ki.

Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as állomáspótló járat ebben az időszakban nem közlekedik.

A BKK a felújítás e szakaszában is javasolja a Göncz Árpád városközpont és a Népliget között az 1-es és 1M villamos igénybevételét. Mind az északi, mind a déli városrészekben az alternatív eljutást biztosító járatok a fenti időszakban is változatlanul közlekednek.

A pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében – az eddig kijelöltek mellett – az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért az autóval közlekedőknek megváltozott forgalmi rendre kell készülniük. A kispesti Vak Bottyán utca egy szakaszát lezárják az autóforgalom elől, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be.

Az M3-as metró nyári közlekedési rendjéről a BKK oldalán érhetők el bővebb információk.

Nem jár a 2-es villamos június 20-tól

A 2-es és 2M villamosok vonalán zajló munkák miatt június 20-a és július 17-e között a villamosok helyett a 2-es villamospótló autóbusszal lehet utazni a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között. A vonal felújítása azt a célt szolgálja, hogy megőrizzék a pálya jó minőségét. A felújítást a Lánchídon zajló munkákkal is összehangolták, ennek köszönhetően csak egyszeri kellemetlenséget jelent a fővárosiak számára. Nem lesz szükség két különböző időpontban forgalomkorlátozásra.

A buszok könnyebb haladása érdekében a Boráros téren és a Közraktár utcában északi irányban buszsávot alakítanak ki, a belvárosban pedig a torlódások elkerülése érdekében több alternatív útvonalat ajánl a BKK: a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokat, a kiskörúti 47-es, 49-es villamosokat, az M1-es, M2-es és M4-es metrókat, valamint a nyári időszakban a Göncz Árpád városközponttól Kőbánya-Kispestig közlekedő M3-as metrópótló buszokat. A villamospótló járat mellett további alternatív eljutást nyújtanak a 15-ös és a 115-ös autóbuszok, amelyekkel a Boráros tértől a belvároson át a Jászai Mari tér környékéig is el lehet jutni.

További információk a BKK oldalán érhetők el.

Lezárják a budai alsó rakpart egy szakaszát

Június 20-tól, hétfőtől augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a budai alsó rakpartot a Halász utca és a Döbrentei tér között. Erre azért van szükség, mert az állványon veszélyes munkát végző dolgozók, valamint a munkaterület alatt közlekedők biztonságát nem lehet a közúti forgalom fenntartása mellett biztosítani – fogalmaz a BKK.

Óbuda felől, déli irányba a Halász utcáig haladhatnak a gépjárművel közlekedők. Ott fel kell hajtaniuk a Fő utca irányába, majd a Fő utca–Alagút–Alagút utca–Attila út–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon, vagy a Fő utca–Lánchíd utca–Apród utca–Krisztina körút–Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon haladhatnak.

Északi irányba a Döbrentei térig lehet közlekedni. Onnan az Attila út irányába haladhatnak tovább a gépjárművel közlekedők az Attila út–Alagút utca–Alagút–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart, vagy az Attila út–Lánchíd utca–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart útvonalon, és a Halász utcától térhetnek vissza a budai alsó rakpartra.

A Halász utcai felhajtó szűk kapacitása miatt a Margit hídnál sem lehet lehajtani déli irányba az alsó rakpartra. A teherforgalomnak az Árpád híd–Hungária-gyűrű–Rákóczi híd útvonalon érdemes közlekednie.

Íme, az autós, illetve a teherforgalom javasolt kerülőútjai térképen:

A nyáron zajló munkákkal kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ kéri a közlekedők türelmét és megértését.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×