eur:
395.71
usd:
367.22
bux:
65304.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A Paksi Atomerőmű 2019. június 25-én.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Érdekes következménye van Pakson az alacsonyabb áramfogyasztásnak

Az elmúlt hetekben legalább tucatnyi alkalommal fogták vissza az atomerőmű blokkjainak teljesítményét.

Több alkalommal is visszafogták a paksi atomerőmű blokkjainak áramtermelését a karácsonyi ünnepi időszakban, szilveszterkor és az új év első napjaiban is. A „leterhelésekről” az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) is hírt adott, jelezve, hogy a rendszerirányító Mavir kérésére a tavaly december 23. és idén január 10. közötti, alkalmanként 50–300 megawatt közötti teljesítménycsökkentésnek „a nukleáris biztonságra és a környezetre gyakorolt hatása nincsen” – írja a hvg.hu.

Az ok: nem kellett annyi energia, mint általában ebben az időszakban. Ez összefügg a szokásosnál enyhébb időjárással, vagyis kevesebbet kellett fűtésre használni (még a nem elektromos fűtőberendezéseknek is szüksége van áramra, például a szivattyúkhoz).

Voltak emellett olyan napok is, amikor a napelemes vagy a szélturbinás áramtermelés futott fel annyira, hogy kiváltsa a más módon megtermelt energiát. A termelés visszafogása ilyenkor nem kivételes, az már ritkább, hogy ennyire kevésre van szükség: volt olyan éjszaka, amikor 4000 megawatt alá ment az áramigény, aminek a felét Paks fedi le.

A termelésfelesleget eközben nem vették fel a szomszéd országok sem, vagyis nem lehetett exportálni, mint általában jellemző. A Mavir honlapján elérhető adatokból viszont kiderül, hogy az importáram mennyisége nem csökkent az átlagoshoz képest a kérdéses időszakokban, ami vélhetően előre lekötött, kötelezően átveendő teljesítmény lehetett.

A reaktorblokkok esetében a teljesítmény megváltoztatásának – az ezzel járó anyagszerkezeti hatások miatt – vannak bizonyos korlátai. A hazai szabályok elő is írják, hogy két karbantartás közötti időszakban hány teljesítménycsökkentési ciklust lehet végrehajtani. Nem véletlen, hogy az OAH külön figyelmet szentel ezeknek az eseményeknek, beszámolói pedig arra utalnak, hogy a teljesítmény visszafogása az engedélyezett kereteken belül zajlott.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×