eur:
395.7
usd:
366.9
bux:
65563.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Gréczy Zsolt, a DK vezérszónoka felszólal a helyi adókról szóló törvény módosítását célzó javaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2023. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

DK: a földadó kérdése nem csak „Márki-Zay Péter-probléma”

Törvényben tiltaná meg a Fidesz az önkormányzatoknak a termőföld megadóztatását. A javaslat parlamenti vitájában az ellenzék is támogatta az indítványt, ugyanakkor emlékeztettek rá, hogy ilyen közterhet fideszes településeken is kivetettek a gazdákra.

A javaslatot Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere, Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt egyik döntése ihlette, derült ki Jakab István fideszes képviselő és gazdaköri elnök előterjesztői expozéjából. Márki-Zay Péter nem először próbálkozott Hódmezővásárhelyen a földadó bevezetésével, melyet az új települési adók kivetésére vonatkozó moratórium lejártával a vásárhelyi gazdák és a képviselők egy részének tiltakozása ellenére is megvalósított – hangoztatta.

A kormány egyetért a tilalomról szóló javaslattal, jelezte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Tállai András emlékeztetett rá, hogy 2023-tól egyre több település vezetett be adót a termőföldre, kihasználva, hogy a koronavírus-járvány alatt volt ilyenre lehetőség.

A Fidesz vezérszónoka, Pócs János a baloldalt bírálta, mert az szerinte csak adóemelésekben és megszorításokban tud gondolkodni. A KDNP-s Nacsa Lőrinc azt mondta, hogy az évszázad aszálya, valamint a szankciók miatt drasztikusan megemelkedett árak után nem büntetni kell a magyar gazdákat, hanem segíteni nekik.

A DK-s Gréczy Zsolt viszont rámutatott, hogy földadót nemcsak Hódmezővásárhelyen vezettek be, hanem 2017 óta 55 másik településen – köztük fideszes vezetésűeken is –, mégpedig azért, mert a kormány kivéreztette az önkormányzatokat, ezért kénytelenek voltak más lehetőségekhez folyamodni az égető pénzhiány enyhítésére.

„Márki-Zay Péterrel van elég probléma, többek között az is, hogy még áprilisban is kokárdát hordott Orbán Viktor kérésére, amikor még Fidesz-tag volt (…), de a földadó kérdése nem csak »Márki-Zay Péter-probléma«.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy több tucat fideszes polgármester van, aki szintén bevezette a földadót”

– fogalmazott.

A Mi Hazánk vezérszónoka, Apáti István egyetértett a földadó megtiltásával, de ő is kiemelte, hogy ilyen közterhet nem csak ellenzéki polgármesterek vezettek be. A Párbeszéd vezérszónoka, Mellár Tamás szerint a kormánynak kompenzálnia kell a földadó miatt bevételkiesést elszenvedői önkormányzatokat.

A jogszabály-módosítás szeptember 1-jén lépne hatályba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×