eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Facebook/72 óra kompromisszum nélkül

„72 óra kompromisszum nélkül” – Szociális önkéntes akció indul

A három történelmi magyar egyház által szervezett program mottója: „Több vagy, ha adsz!”

Október 12-én, csütörtök este indul és vasárnapig tart a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű szociális önkéntes akció, amelyet három történelmi keresztény egyház – a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház – szervez. A háromnapos ifjúsági eseménysorozat során az önkéntesek országszerte és a határon túl is különböző közhasznú feladatokat látnak el: például játszótereket újítanak fel, erdőt takarítanak vagy éppen bekapcsolódnak a szociális segítségnyújtásba.

Czopf Ágnes, a program főkoordinátora azt mondta az InfoRádiónak, hogy ezzel a kezdeményezéssel prezentálni tudják, mit jelent számukra az önzetlen segítségnyújtás. „72 órán keresztül adjuk magunkat és segítünk azokon a helyeken, ahol szükség van ránk” – tette hozzá.

Az önkéntes akció szlogenjének a „Több vagy, ha adsz!” mottót választották. „Reméljük, hogy a projekteken keresztül a csapatok megélhetik azt, hogy

az, amit én adok, az nekem is ad majd valamit és ettől én több leszek”

– fogalmazott a szervező.

A programra idén több mint hétezren jelentkeztek Magyarországról és a határon túlról.

Az akció több mint 70 településen zajlik egyszerre.

A központi megnyitó csütörtökön este lesz Nyíregyházán. Azért választották ezt a helyszínt, mert Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből kiemelkedően sok jelentkezés érkezett: csaknem 3000 önkéntes nyújt majd segítséget.

Összetartó, baráti közösségek alakultak

A résztvevők csütörtöktől 72 órán keresztül a többi között idősotthonokat látogatnak meg, kerítéseket festenek, szemetet szednek, facsemetéket ültetnek, felvágják a tűzifát a téli időszakra, kulturális műsorokat tartanak fogyatékkal élőknek és időseknek. „Minden területen ott leszünk, ahol és amiben kérték a segítségünket” – közölte Czopf Ágnes.

A program egyik különlegessége, hogy az önkéntesek csak az első nap estéjén tudják meg, pontosan hová kell menniük és mit kell csinálniuk.

Minden jelentkező egy-egy borítékban elhelyezett levélből értesül majd arról, hol tölti a hétvégén az önkénteskedős óráit.

Czopf Ágnes azt mondta, a korábbi akciók is nagyszerűen sikerültek, nagyon jó hangulatú együttlétek voltak, baráti közösségek jöttek létre és évről évre együtt teljesítik a 72 órás önkéntes szolgálatot, sőt sokan év közben is összejönnek, találkozókat szerveznek.

„Ez egy csapatösszerázó program, ahol olyan emberekkel találkozhatunk, akikkel a hétköznapjainkban egyébként nem találkoznánk. Nagyon pozitívak a visszajelzések” – mondta az InfoRádiónak az esemény főkoordinátora.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×