eur:
394.07
usd:
364.98
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Öt eszméletlen fiatalt találtak egy keceli diszkóban

Öt eszméletlen fiatalt találtak egy keceli szórakozóhelyen - tudta meg az InfoRádió. Két fiatal állapota életveszélyes, háromé súlyos.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a távirati irodának azt mondta: mindegyik fiatalt intubálni kellett, hármójukat mesterségesen kellett lélegeztetni.

Győrfi Pál hozzátette: a helyszínre mentőhelikoptereket és mentőautókat irányítottak, a fiatalokat Kalocsára, Kiskunhalasra és Budapestre viszik kórházba.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a mentők értesítették a rendőrséget arról, hogy eszméletlen állapotban találtak öt embert a szórakozóhelyen. Mihályné Bornemisza Eleonóra közölte: két fiatalt budapesti, egyet a kalocsai, kettőt pedig a kiskunhalasi kórházba vittek.

Egyiküknél egy drog adagolására szolgáló eszközt találtak, annak tartalmát még vizsgálják a szakértők - tette hozzá a szóvivő.

Kifejtette: az már kiderült, hogy a keceli eset nincs összefüggésben a közelmúltban, kábítószer miatt bekövetkezett többi halálesettel.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×