Elsüllyesztett egy szomáliai kalózhajót az indiai haditengerészet az Ádeni-öbölben - közölte az újdelhi kormány. India hadihajói rendszeresen járőröznek az öbölben, a Tabar kedden este állította meg a kalózok hajóját, hogy átkutassa azt.
A kalózhajó azonban tüzet nyitott, a Tabar visszalőtt, aminek következtében a tengeri rablók vezérhajója fölrobbant, majd elsüllyedt.
A kalózok két mentőcsónakban menekültek el, az egyiket elhagyatottan találták meg az indiaiak, a másikkal valószínűleg épségben partot értek. A Tabar október 23-a óta kíséri a kereskedelmi hajókat az öbölben.
A Sirius Star nevű szaúdi tankerért közben tízmillió dolláros váltságdíjat követelnek a kalózok. A hajó rakományostul egyébként százmillió dollárt ér, és kétmillió hordó olajat szállít, ami egyenlő egész Franciaország napi szükségletével.
A Sirius Star fedélzetén huszonöt fős legénység van, köztük horvát, brit, Fülöp-szigeteki, lengyel és szaúdi matrózok. E az eddigi legnagyobb zsákmány, amely a kalózok kezébe került.
Nem nyugszanak
A kalózok két másik hajót is elfoglaltak, egy hongkongi kereskedelmi hajót és egy halászhajót. A jemeni partoknál megtámadott, hongkongi zászló alatt közlekedő Delight búzát szállított Iránnak, és egy iráni állami hajótársaságé. A csendes-óceáni Kiribati-szigeteken bejegyzett halászhajóval a Nemzetközi Tengerészeti Hivatal reggel elvesztette a kapcsolatot.
A környéken járőröznek a NATO és az uniós országok csapatai is, például amerikai, francia, orosz hajók. Mivel azonban a hatalmas területen nem lehet teljeskörű a nemzetközi felügyelet, a kalózok időről időre sikerrel járnak. A velük folytatott tárgyalások mindig úgy végződnek, hogy az elrabolt hajók tulajdonosai kifizetik a váltságdíjat - mégpedig amerikai dollárban.
A kialkudott összeget az európai és amerikai biztonsági cégek által megbízott közvetítők adják át, sokszor a szóban forgó hajó fedélzetén. Ezután a kalózok 24 órán belül elengedik a hajót és annak legénységét. Olyan még nem volt, hogy ne vették volna át a pénzt, és ne engedték volna szabadon fogjaikat.
Mivel a szomáliai állam összeomlott, nincs olyan szuverén kormány, amely hatékonyan fellépne a kalózok ellen, akik pedig egyre jobb fegyverzettel indulnak portyáikra. Ezért az elrabolt hajók tulajdonosainak nincs más választása, mint tárgyalni velük.
Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta