Az ügyvivő miniszterelnök Roland Koch alighanem eredményesen használta ki az elmúlt esztendőt, mert a Kereszténydemokrata Pártnak sikerült megtartania korábbi pozícióját. Ugyanakkor az eddig ellenzékben lévő Szabad Demokrata Párt is olyan mértékben tudott előretörni, hogy kellő mandátummal rendelkeznek a közép-németországi tartomány vezetéséhez. Politológusok szerint a hesseni szavazók vasárnapi döntése jelentősen kihat az ez évi további tartományi és országos választás kimenetelére is.
Roland Koch ügyvezető miniszterelnök Kereszténydemokrata Pártja 1999 és 2003 között már a Szabad Demokrata Párttal közösen kormányozta Hessen tartományt, most azonban a liberálisok politikai súlyának megerősödése teszi lehetővé az államügyek irányításának folytatását, következésképpen beleszólásuk is jelentősen megnő. És nemcsak tartományi szinten, hanem országos viszonylatban is, mert a parlament felsőházának tekintett szövetségi tanácsban, a Bundesratban tovább erősödik befolyásuk. Így a kancellár által vezetett keresztény és szociáldemokrata párti nagykoalíció Berlinben kidolgozott törvényeinek végső szentesítése így a kereken 50 milliárd eurós második gazdasági segélycsomag elfogadása is fokozódó mértékben függ a szabad demokratáktól.
A vasárnapi szavazás kimenetele egyben tovább erősíti Horst Köhler államelnök újraválasztásának esélyeit is. Németországban az államfő megválasztása közvetett úton, egy olyan grémium által történik, amelybe a szövetségi törvényhozás és a tartományi parlamentek egyaránt 612 küldöttel képviseltetik magukat. Az eredetileg a kereszténypártok által jelölt Horst Köhler a grémiumon belül eddig 613 biztos támogatóra számíthatott, most azonban tovább javult választó híveinek száma, úgyhogy feltételezhető, hogy a május 23-án esedékes elnökválasztáson már az első fordulóban megszerzi a két-harmados többséget. Kihívója, ezúttal is, akárcsak öt esztendővel ezelőtt a szociáldemokrata Gesine Schwan, az Odera-menti Frankfurt egyetemének korábbi rektora lesz.
A Hessenben tartott tegnapi választás kimenetele mindezen túl utalt az országos közhangulatra is, a polgárokon lassan elhatalmasodó politikai csömörre, aminek hatására egyre többen fordulnak el az eddigi tömegpártoktól, noha a szociáldemokraták vereségében jelentős szerepet játszott az is, hogy csak nemrég döntöttek Roland Koch kihívójáról. A fiatal Thorsten Schäfer Gümbel akármennyire is igyekezett derekasan küzdeni, szószegéssel vádolt elődje, Andrea Ypsilanti sötét árnyékot vetett a baloldali párt kampányára, és így 23 százalékkal példátlanul gyenge eredményt nyert el.
Idén Németországban összesen öt tartományban tartanak parlamenti választásokat, nyolcban helyhatósági választásokra kerül sor, júniusban pedig európai parlamenti választásokat tartanak. Valamennyi szavazás szempontjából azonban az igazi tétet a szeptember végi országos parlamenti választások jelentik.
Hétfőtől országos közúti razzia - ezekre a sofőrökre "utaznak" most a rendőrök