eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Joghurttal a gyomorfekély ellen

A fekélyt és gyomorhurutot is segít megelőzni, illetve gyógyítani az első eredmények szerint az új fajta joghurt, amelyet több ázsiai országban is árulnak. A joghurt jótékony hatását japán kutatók vizsgálták.

A kutatásban 42 ember vett részt, akiknél korábban diagnosztizálták a fekélyt okozó Helicobacter pylori (H. pylori) jelenlétét. A betegeket két csoportra osztották: az egyiknek a tagjai napi két doboz hagyományos joghurtot fogyasztottak, míg a másikéi olyat, amelyet immunoglobulin urease enzim antitestjeivel erősítettek fel.

A H. pylori urease enzimet tartalmaz, amely lehetővé teszi a baktérium megtelepedését a gyomor savas közegében.

A vizsgálatból kiderült, hogy azoknál, akik az új fajta joghurtot ették, egy hónappal később alacsonyabb karbamid-szintet mértek. Vagyis a joghurt segít megelőzni, illetve kezelni a fekélyt - ráadásul ugyanolyan finom, mint a hagyományos - hangsúlyozta Hatta Hadzsime, a kiotói női egyetem kémikusa.

Az antibiotikumok ugyan hatásosabban tartják szinten a bélbaktériumokat, mint a joghurt, ám sok ember szívesebben eszik joghurtot, mint hogy gyógyszert szedjen, különösen azért, mert előbbinek nincsenek mellékhatásai.

Az újfajta joghurt egyelőre csak Japánban, Koreában és Tajvanon kapható, de a kiotói kutatók ott sem ajánlják mindenkinek, mert azoknál, akiknek tej- vagy tojásallergiájuk van, ez is allergiás reakciót okozhat.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×