eur:
394.69
usd:
365.27
bux:
65518.41
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Csak szavakban vagyunk környezettudatosak

Kevésbé vagyunk környezettudatosak, mint ahogy a felmérésekben valljuk magunkról. A PET-palackok visszagyűjtéséről készült legfrissebb vizsgálat szerint a kibocsátott palackok egyötöde jelenik meg az visszagyűjtésben, míg a megkérdezettek 80 százaléka mondta magáról, hogy rendszeresen gyűjti szeletíven a palackokat.

Évente majdnem Gellért-hegyni PET-palack kerül forgalomba, ám ennek csak az ötödét gyűjtjük össze és hasznosítják újra - mondta az Ökopannon igazgatója. Viszkei György hozzátette: a magyarok a most készült felmérésben sokkal környezettudatosabbnak vallják magukat, mint amennyire a valóságban azok, ugyanis, míg a megkérdezettek 80 százaléka állította magáról, hogy rendszeresen gyűjti vissza a palackokat, addig a visszagyűjtött mennyiségben meg sem közelítjük ezt az arányt.

A júliusban készült felmérésben a válaszadók 40 százaléka kifogásolta, hogy a konténerek állandóan tele vannak, és hasonló arányban mondták azt, hogy problémamentesen használják a gyűjtőszigeteket.

Az Ökopannon igazgatója szerint megoldás lenne, hogy mindenki tömörítené valamilyen módon a palackokat, akár a legkézenfekvőbb laposra taposással, mert így helyet és energiát spórol meg. Viszkei György kiemelte: céljuk az, hogy ezt tudatosítsák az emberekben és ne csupán kényelmi szempontból döntsenek a kisebb térfogat mellett.

Magyarországon évente 200 ezer tonna műanyag hulladék kerül forgalomba, ennek egyharmada PET-palack. Az évi másfél milliárd palackból csak egy ötödnyit hasznosítanak újra, 80 százalék a hulladéklerakókat terheli.

Ugyanakkor a hivatalos adatok szerint a magyar lakosság 35 százalékának nincs a saját településén szelektívgyűjtő sziget, és nagyjából 6 millió azok száma, akiknek ez a megoldás elérhető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×