Drajkó Imrének, Drégely Istvánnak és Bársony Lászlónak - akik 2007-ben, az Antal Attila nevéhez fűződő szervezeti átalakításkor kapták meg az üzemeltetési vezetői posztot - a szervezeti és működési szabályzat szerint nincs feladatköre és hatásköre sem, fizetésük azonban havi közel kétmillió forint - mondta az InfoRádiónak a BKV felügyelőbizottságának (fb) fideszes tagja.
Vitézy Dávid hozzátette: a három üzemeltetési vezető - akinek munkaszerződését a BKV felügyelőbizottsága most bekérte - kívül áll a munkaszervezeten, nem beosztottja és nem is felettese senkinek.
A fideszes fb-tag szerint a BKV-nál bűncselekmények tömegének gyanúja merült fel abból az időszakból, amikor Antal Attila vezette a társaságot, így a nyomozó hatóságok dolga, hogy kibogozzák a szálakat.
Az üzemeltetési vezetőket - akik a BKV honlapján lévő fizetési táblázat szerint bruttó 972 ezer forint havi fizetésre, és 110 százalékos prémiumra jogosultak - azért nem lehet elküldeni a cégtől, mert szerződésük szerint fejenként 17 havi végkielégítés járna nekik - magyarázta Vitézy Dávid.
Százmilliók mentek el
A közlekedési céget körülbelül 800 millió forintos kár érte az Antal Attila időszaka alatt köttetett szerződések miatt, ebből 200 milliót a legnyilvánvalóbb esetek teszik ki - mondta a fideszes felügyelőbizottsági tag. További 600 milliót vitatható körülmények között fizetett ki a társaság úgy, hogy az érintettek munkaszerződéseinek megkötése és felbontása körül szabálytalanságok voltak - fűzte hozzá.
A BKV-tól távozó vezetők közül minden második kontraktusa körül voltak ilyen szabálytalanságok, amelyekkel kapcsolatban fennállhat a bűncselekmény gyanúja - fűzte hozzá Vitézy Dávid.
A BKV felügyelőbizottsága összesen 600 tanácsadói és szakértői, valamint a Regőczi Miklós korábbi kommunikációs és értékesítési vezérigazgató személyéhez köthető szerződést vizsgál át, és eddig mindben talált valamilyen visszásságot - közölte a testület fideszes tagja.
A szúrópróbaszerű ellenőrzések során kiderült: nemcsak azzal van gond, hogy az elkészült tanulmány vagy szolgáltatás értéke arányban áll-e a kifizetett összeggel, nagyon komoly formai hibákra is bukkant az fb. Előfordult, hogy teljesítésigazolás nélkül fizettek ki pénzeket, de annak a gyanúja is fennáll, hogy szerződés nélkül utaltak át tanácsadói díjakat - magyarázta Vitézy Dávid.
Megjegyezte: tartoznak annyival a közvéleménynek, hogy - amint azt évekkel ezelőtt maga javasolta - átvizsgálják a szerződéseket.
Hanganyag: Szabó S. Gergõ