Yves Saint Laurent a legtöbbet kereső halott celeb

2009. október 29., csütörtök 18:20     InfoRádió / Daily Telegraph
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Yves Saint Laurent megverte Michael Jacksont és Elvis Presleyt is. A tavaly júniusban elhunyt divatcézár ugyanis a legtöbbet kereső halott híresség a Forbes magazin összeállítása szerint.
 

1

Annak ellenére, hogy Michael Jackson halála után rendkívüli módon megnőtt a kereslet az egykori sztár lemezei iránt, az ebből befolyó bevétel nem volt elegendő ahhoz, hogy a Forbes listájának élére ugorjon.

Jackson számlájára júniusi halála óta 90 millió dollár folyt be (majdnem 17 milliárd forint), ezzel messze elmarad az egykori divatdiktátortól, akinek a számlája 350 millió dollárt gyarapodott a halála óta. A bevétel főleg az agydaganatban elhunyt divattervező antik tárgyainak, bútorainak eladásából származott; az aukciót februárban tartották.

A lista második és harmadik helyét Richard Rogers és Oscar Hammerstein dalszerzők - a többi mellett A muzsika hangja című musical fűződik a nevükhöz - foglalják el, hiszen vagyonuk 235 millió dollárral gyarapodott, pedig nem is élnek.

A negyedik helyen Elvis Presley áll, aki halála óta 55 millió dollárt keresett. Az ötödik helyre A gyűrűk ura-trilógia írója, J. R. R. Tolkien került, akiknek örökösei jelentős szerzői jogdíjat kaptak a könyv megfilmesítése után.

A lista 7. helyén John Lennon áll (15 millió dollár), a 11.-en a producier Aaron Spelling, akinek az örökösei 8 millió dollárral gyarapodtak, a 12. helyen álló Jimi Hendrix 8 millió dollárral, a 13. helyen pedig Andy Warhol, 6 millió dollárral.



 
> időjárás
> Budapest 
1ºC,havazás    > részletes előrejelzés
> aréna 2010.03.11. 19:00
2010.03.11. 19:00
Mártha Imre, a Magyar Villamosművek Zrt. vezérigazgatója
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Junior értékesítő (Next-Consulting Kft.)
Tehergépkocsi vezető (Personal Services Group)
Tanácsadó, Menedzser (AEGON Magyarország Zrt.)

Add a Startlaphoz    




-->