Két embert lőtt le engedéllyel tartott sörétes puskájával egy presszó tulajdonosa Győr belvárosában, a nyílt utcán. A tettes értesítette a rendőrséget.
1
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Kocsis Tünde, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője egyelőre annyit közölt, hogy a helyszínelés elkezdődött.
A lövöldözés vasárnap délelőtt történt a Bercsényi ligetben - írja a Kisalföld.hu.
A portál úgy tudja, hogy egy előző esti vita folytatásaként két ember ment vissza a szórakozóhelyre, ahol szombaton éjszaka kitették őket a viselkedésük miatt.
A tulajdonos egy sörétes puskával a számonkérés közben mellbe lőtte az egyiket. A másik illető egy autóval akart elmenekülni. Őt a szélvédőn keresztül lőtte le.
Információk szerint a tettes saját maga értesítette a rendőrséget. Ezt az MTI is megerősítette.
Kocsis Tünde elmondta, a meglőttek életét a mentők egyórás helyszíni küzdelemmel sem tudták megmenteni. A presszó tulajdonosának volt engedélye a sörétes puskára.
A szóvivő közlése szerint régebb óta haragos viszonyban volt a Bercsényi-ligeti vendéglátóhely 30 év körüli tulajdonosa és vele egykorú két áldozata. Utóbbiak egy társasággal szombat este a vendéglátóhelyen szórakoztak. Az éjszakába nyúló mulatozás végén, hajnalban a tulajdonos kitette az utcára a társaság néhány, hangoskodó tagját.