eur:
395.12
usd:
371.08
bux:
65119.45
2024. április 19. péntek Emma
Egy diákmunkás régi iratokat rendez a nyíregyházi önkormányzat irattárában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/ Balázs Attila

Megnőtt a kereslet a diákmunkásokra, emelkedett az órabér is

Május első három hetében a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest az ELTE Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint.

Áprilishoz képest május első három hetében 30 százalékkal több pozícióra kerestek a cégek diákmunkásokat – osztotta meg tapasztalataikat Nógrádi József, a ELTE Trenkwalder Iskolaszövetkezet kereskedelmi igazgatója. Mint fogalmazott, a diákmunkák belépő szintjét a mezőgazdasági idénymunkák jelentik, ezt követik a gyártási-logisztikai feladatok, illetőleg a vendéglátásban hagyományosan a legnagyobb a kereslet ebben az időszakban. Emellett a kereskedelemben, a különböző adminisztrációs és gyakornoki pozíciókra is tárt karokkal várják a diákmunkaerőt.

Nógrádi József megerősítette, hogy a 25 év alattiak szja-mentessége, illetve a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is megmutatkozik a diákoknak kínált órabérekben. A mezőgazdasági idénymunkák esetében 1260 forint körül alakul az átlag órabér, míg a gyártás, a logisztika, a vendéglátás vagy a kereskedelmi feladatok esetében 1450-1600 forintos órabérrel kalkulálhatnak a fiatalok. A fizikai, valamint a gyakornoki és adminisztrációs pozíciókban 1700 forint fölötti, az IT-területén pedig 2000 forint fölötti órabérek is szóba jöhetnek.

A ELTE Trenkwalder Iskolaszövetkezethez 20 százalékkal több diák jelentkezett be a tavalyi év hasonló időszakához képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×