eur:
393.89
usd:
364.72
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Tüttő Kata, az MSZP európai parlamenti listavezetője, főpolgármester-helyettes beszédet mond a párt kongresszusi ülésén az Európa Hajón 2024. március 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját

Az MSZP kongresszusa döntött, hivatalosan is Tüttő Kata a párt EP-listavezetője.

Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere szerint az önkormányzatoknak nem szabad pártpolitikai csatatérré változnia, hanem - a különbözőségek ellenére - közösen kell építeni a közösséget. A II. kerületi polgármester az otthonteremtés fontosságára és a közösségben való létezés biztonságára is felhívta a figyelmet.

A kongresszus záróbeszédét Tüttő Kata, az MSZP EP-listavezetője tartotta, aki ismertette, hogy 5 pontos választási programmal készül az EP-kampányra.

Olyan vezetőkre van szükség Európában, akik kiállnak a nők jogai és mindennapos küzdelmei mellett.

Magyarországnak barátokat kell szerezni az unióban, és haza kell hozni az uniós forrásokat. Meg kell erősíteni az európai szociáldemokratákat, valamint erősebb Európára van szükség, amely nem több Brüsszelt jelent, hanem erősebb önkormányzatokat és helyi közösségeket.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×