eur:
389.09
usd:
361.41
bux:
68680.19
2024. május 7. kedd Gizella

Orbán Viktor Zentán: lesz egyesített magyar nemzet

A szétszakított magyar nemzet egyesítésének jelentőségéről beszélt Orbán Viktor szerdán este a vajdasági Zenta főterén tartott nagygyűlésen.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke az egynapos vajdasági látogatását záró rendezvényen - a szabadkai rádió által élőben közvetített beszédében - rámutatott, hogy az egész világhoz hasonlóan Magyarország is nagy változások előtt áll. Úgy fogalmazott, hogy húsz esztendeje él Magyarország és talán a többi közép-európai ország is az átmenet korszakában, amikor a múlt és a jövő egymás mellett létezett, sőt folyamatosan egymás ellen harcolt.

Az átmenet jelenségei közé sorolta Orbán a kettős állampolgárságról 2005 decemberében tartott magyarországi népszavazást. "Az átmenet korszakában a közös álmunk, a szétszakított nemzet határok feletti egyesítése is megrekedt" - mondta a politikus, aki a "régi világ erőit" tette felelőssé mindezért, azokat, akik "hatalmukkal visszaélve alantas eszközökkel és hazug propagandával megtévesztették az egyébként jóakaratú magyar választópolgárokat". Emlékeztetve arra, hogy a népszavazáson a résztvevők többsége igent mondott a kettős állampolgárságra, a Fidesz elnöke kijelentette, "egy leendő kormányzó párt vezetőjeként" azt szeretné elérni, hogy az Országgyűlés érvényt szerezzen ennek a döntésnek.

A jelenlegi helyzetet értékelve Orbán hangsúlyozta, hogy "a határon túli magyarokat megtagadó pártok összezsugorodtak", vezetőik egymás torkát szorongatják. A Fidesz és szövetségesei számára viszont "a csillagok kedvezően állnak" ahhoz, hogy tavasszal "egy választási győzelmet aratva ezt az átmeneti korszakot lezárjuk, és a magyar nemzet határok fölötti egyesítésének megrekedt ügyét kimozdítsuk".

A Fidesz elnöke szerint csak az a kérdés, hogy "ha lezárjuk a régi korszakot, illetve az átmenet időszakát, lesz-e elég erőnk, hogy éljünk a szabadsággal. Döntünk-e, amikor dönthetünk. Fölszólalunk-e, amikor módunk adódik rá, elmegyünk-e választani, amikor elmehetünk, feliratkozunk-e a névjegyzékbe, amikor kivívtuk magunknak a jogot, hogy feliratkozzunk." Orbán Viktor a nemzeti tanácsok megválasztásához szükséges választói névjegyzékbe való feliratkozásra buzdította a helyi magyarokat, mondván, hogy minden név egy kapocs az újraegyesítendő nemzeten.

Hangsúlyozta, hogy személy szerint ő és az általa vezetett közösség mindig azon az oldalon állt, amely azt gondolja és azért harcol, hogy a határon túli magyarok támogatását sohase kiadásnak, nyűgnek, tehertételnek tekintsék a magyarok, hanem a jövőbe történő beruházásnak. "Minden volt és minden lesz. Volt szétszakított magyar nemzet, és lesz egyesített magyar nemzet" - hangoztatta a politikus, aki arról akarja meggyőzni az anyaországi magyarokat, hogy a határokon belül és túl élő magyarok sorsa közös, vagy együtt emelkednek fel, vagy együtt süllyednek el.

Rámutatott, hogy a nemzet egyesítése nemcsak szellemi, hanem gazdasági kérdés is a Kárpát-medencei magyar közösségek számára. "A magyar nemzet összekapcsolt részei olyan tartalékenergiát jelentenek a Kárpát-medencében, amelyet ha mozgósítani vagyunk képesek, akkor nemcsak szabadabban élhetünk, nemcsak urai lehetünk a saját közösségeink, hanem boldogulni fogunk a gazdasági életben, több lesz a fizetség, vastagabb lesz a kenyér, jobb iskolába járhatnak a gyerekeink, és könnyebben fogunk élni, mint ahogy éltünk az elmúlt húsz esztendőben" - mondta.

Orbán Viktor vajdasági látogatásának nyitányaként felkereste Német László nagybecskereki megyéspüspököt, majd ellátogatott Muzslyára, az Emmausz fiúkollégiumba. Zentán becslések szerint kétezer ember előtt tartott beszédet a Fidesz elnöke.

Hanganyag: Nagy Nándor (Újvidék)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×