eur:
393.73
usd:
365.39
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ez várható a héten a Parlamentben

Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.

A Ház ülése a szokásos időben, hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit ezúttal is az interpellációs blokk követ.

A határozathozatalok alatt a képviselők az elsők között dönthetnek a közjogi méltóságok halála esetén járó özvegyi nyugellátásokra vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint a Malév-bizottság munkájának meghosszabbításáról. A testület legutóbbi üléséről a szocialista képviselők kivonultak, mivel szerintük a bizottság mandátuma szeptember 10-én már megszűnt, Varga István, a testület fideszes elnöke ezzel szemben akkor azt hangsúlyozta, a parlamentnek szeptember 24-ig lehetősége van meghosszabbítania a bizottság munkáját.

Az Országgyűlés ezt követően szavazhat a 2013-as költségvetést megalapozó törvényekről, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály módosításáról. A parlament mindemellett a benyújtott módosító javaslatokról dönthet a munkahelyvédelmi akcióterv, illetve a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, valamint a kisvállalati adóról szóló előterjesztésről.

A parlament e heti háromnapos ülésének második napján, kedden az előzetes regisztráció bevezetéséről nyílik meg a vita várhatóan, szerdán pedig az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) tárgyalása kezdődhet meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×