eur:
388.11
usd:
359.96
bux:
69016.26
2024. május 9. csütörtök Gergely

Megérkezett Törökországba Ferenc pápa

Megérkezett péntek délben a török fővárosba Ferenc pápa, akinek beiktatása óta ez a hatodik hivatalos külföldi útja.

A 77 éves katolikus egyházfő először a Török Köztársaság alapítójának, Musztafa Kemal Atatürk mauzóleumába látogat el, majd délután Recep Tayyip Erdogan államfővel és Ahmet Davutoglu kormányfővel találkozik.

Ferenc pápa úton Ankara felé a repülőgépen azt mondta, hogy hálás Törökországnak a számos szíriai és iraki menekült befogadásáért. A Giorgio Napolitano olasz elnöknek címzett üzenetében a katolikus egyházfő hangsúlyozta: azért utazik Törökországba, hogy előmozdítsa a különböző kultúrák találkozását és párbeszédét, valamint erősítse a keresztények egységének folyamatát.

A főleg muzulmánok lakta Törökországban három napot tölt a pápa.

A Kathpress katolikus hírügynökség török sajtóértesülésekre hivatkozva jelentette, hogy a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylet elkövetője, a török Mehmet Ali Agca, "a sátán nagykövetének", illetve "Allah legnagyobb ellenségének" nevezte a katolikus egyházfőt ankarai érkezése előtt. Agca sérelmezte, hogy a Vatikántól hiába kérte, hadd találkozzon Törökországban a pápával, még csak válaszra sem méltatták. Mint mondta, most már nem is akar beszélni az egyházfővel. A pápa biztonságát Törökországban fenyegető kockázatokról szólva az 56 éves Agca megjegyezte: egy lövedék körülbelül 10 lírába (mintegy ezer forintba) kerül, de a pápa élete "még öt lírát sem ér".

Címlapról ajánljuk
Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.

18 kínai-magyar megegyezés született - bejelentették a konkrétumokat

A külgazdasági és külügyminiszter számolt be azon fontosabb projektekről, amelyekkel kapcsolatban a kínai elnök és delegációjának budapesti tartózkodása idején megállapodást kötöttek. Reptéri gyorsvasút, olajvezeték, "szupergyors" határátkelőhely is létesül.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Tűzszüneti tárgyalások: nincs megoldás, felálltak az asztaltól

Tűzszüneti tárgyalások: nincs megoldás, felálltak az asztaltól

A Hamász palesztin iszlamista szervezet felfüggesztette a kairói tűzszüneti és fogolycsere-tárgyalásokat Izraellel amiatt, hogy utóbbi elindította szárazföldi támadását a Gázai övezet déli határán található Rafah város ellen. Emiatt el is utaztak az egyiptomi fővárosból mind a felek, mind a közvetítők. Erről Izzat ar-Risek, a Hamász politikai irodájának egyik tagja számolt be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×