Szent Lúcia, avagy Luca a hagyomány szerint a 3. században, Szicíliában élt. A gazdag családból származó lány szüzességi fogadalmat tett Krisztusnak, vagyonát a szegények között osztotta szét, s amikor szülei egy pogány férfihoz akarták férjhez adni, inkább a vértanú halált választotta. A legenda szerint amikor a pogány bíró elrendelte, hogy gyalázzák meg, a Szentlélek Luca segítségére sietett, s olyan nehézzé tette testét, hogy meg sem tudták mozdítani. Amikor máglyára vetették, a lángok kialudtak, végül karddal döfték át a torkát. Egy másik legenda szerint amikor kérője a szeme szépségét dicsérte, kivájta azt, de csodás módon visszakapta látását, és szemei még szebben csillogtak. Az 5. századtól tisztelt vértanú szűz a vakok, szemfájósok, torokfájástól szenvedők, az utcanők és menyasszonyok védőszentje lett, ünnepének pedig december 13-át tették meg.

Ez a nap a Gergely-naptár 1582-es életbe lépése előtt használt Julián-naptár szerint az év legrövidebb napja, a téli napforduló ünnepe volt. Magát Luca nevét is szokás a fényt jelentő latin lux szóval összefüggésbe hozni, egyes helyeken úgy is nevezték, hogy a fényt hozó, Svédországban ilyenkor például mindenhol örömtüzeket gyújtottak. Luca aztán idővel a boszorkányok napja lett, hiszen a hosszú éjszaka miatt a gonosz erők ilyenkor árthatnak a legtöbbet varázslataikkal.

A naphoz számos hiedelem és népszokás kapcsolódik. A tél közepének tartották, s nők számára úgynevezett dologtiltó nap volt, mert ilyenkor mindenhol boszorkányok leselkedtek. Ezen a napon tilos volt dolgozni, tüzet gyújtani, kenyeret sütni és varrni, mert büntetésből Luca bevarrta a tyúkok "tojókáját". Nem volt szabad fonni, szőni sem, mert úgy tartották, Luca összekeveri a fonalat, kóccá változtatja és kócot tesz a vétséget elkövető eszének helyére.

Luca nap estéjén és éjszakáján szabad volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is, például vizet csenni az udvari kútból, nem egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, ezt a szomszédnál lehetett megtalálni. Időjósló nap is volt, ettől kezdve 12 napig figyelték az időjárást, mert úgy vélték: amilyen volt az első napon, olyan lesz a következő év első hónapjában, és így tovább. Szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, s ha karácsonyig minden szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani. Fiatal legények házról házra járva "kotyoltak", rigmusokkal megvarázsolták a tyúkokat, hogy azok jó tojók legyenek.

Ezen a napon kezdték el készíteni a Luca székét, amelynek karácsonyra kellett elkészülnie. Ennek formája a bűvös erővel bíró pentagramm, avagy boszorkányszög volt, azaz egy szabályos ötszög köré írt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag. A kilencféle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser és rózsa) készülő székben egy szög sem lehetett és 13 darabból 13 nap alatt kellett összeállítani. Aki pont karácsonyra készült el vele, az éjféli misén pontban éjfélkor ráállva megláthatta, hogy kik a boszorkányok, mert azok ilyenkor szarvat viseltek. A bátor férfiaknak azonban a leleplezett boszorkányok elől gyorsan el kellett menekülniük, ezért mákot szórtak szét hazafelé, mert amíg ezt a gonosz lelkeknek felszedték, egérutat nyerhettek. A széket ezután el kellett égetni, ami a boszorkányok végét is jelentette, majd a gonosz elleni védekezésül fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába és keresztbe állították a söprűt. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat.