Donald Tusk elődje, az állam- illetve kormányfők uniós tanácsának első elnöke szerint a görög válság túl sokáig tartott, a végső megállapodást pedig senki sem tekinti úgy, hogy azzal minden fél jól járt volna.
A közelmúltban alakult Európai Politikai Központ elnöki minőségében tartott, az évet értékelő beszédében Van Rompuy úgy vélte, hogy a Grexit a legrosszabb dolog lett volna, ami az eurózónával megtörténhet, egyben reményét fejezte ki, hogy az új görög kormány stabil és elszánt lesz.
"A derűlátás erkölcsi kötelesség" - hangoztatta a flamand politikus.
Az egykori belga kormányfő a gazdasági és monetáris unió további mélyítését szorgalmazta, s hiányolta az erre vonatkozó politikai elszántságot. Mint mondta: annak, hogy a migráció került a figyelem középpontjába, nem szabad akadályoznia a munkát a tényleges gazdasági és monetáris unió megteremtésén.
"Máskülönben a rövid távú gondolkodás áldozataivá válunk, ami a modern politika rákfenéje" - húzta alá Herman Van Rompuy.
Mint fogalmazott a migráció a populista és szélsőséges erők kemény magjának témája már több mint 20 éve, de egészen a közelmúltig nem lehetett érezni, hogy égetően sürgős lenne a megoldás.
"Láthatólag még az elmúlt évek földközi-tengeri tragédiái sem voltak elegendőek ahhoz, hogy mozgósítsák a kellő politikai energiát a megoldáshoz. Ez szégyenteljes" - jelentette ki Van Rompuy.
Az iraki, líbiai és szíriai helyzettel kapcsolatban az Európai Tanács volt elnöke az ENSZ Biztonsági Tanácsát tehetetlennek nevezte, s - mint mondta - majd csak a történelem dönti el, ki a felelős azoknak a százezreknek a haláláért, akiket meg lehetett volna menteni. Van Rompuy reményét fejezte ki, hogy az Iránnal kötött megállapodás megkönnyíti majd a nagyhatalmak közötti együttműködést. A politikus egyúttal a harminc éves háborút lezáró vesztfáliai békéhez hasonló megállapodást szorgalmazott az arab világ megosztottságának rendezésére.
"Ezek a probléma igazi okai. Míg a háború tart, addig az emberek Európa felé fognak menekülni" - nyomatékosította az aktív politizálástól visszavonult politikus.
Van Rompuy arra is kitért, hogy a humanitárius segélyezésnél többet nyújtó, valódi közös kül- és biztonságpolitikára lenne szükség.
A politikus a mérsékelt politikai diskurzus megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott: a politikai paletta eltolódása a szélsőségek felé az uniót magát sodorná veszélybe.
Az Európai Tanács első elnöke elmondta, hogy négy jelenséget szigorúan el kell választani egymástól: a háborús menekülteket, az uniós polgárok szabad mozgását, a gazdasági menekülteket, valamint a terrorizmus elleni harcot. Mint mondta: a szabad mozgást, a Schengeni Övezetet és a Dublini Rendeletet sem szabad összekeverni, mert vannak, aki mindháromtól megszabadulnának, de az az unió széthullását jelentené.
Van Rompuy úgy látja, elkerülhetetlen a menekültek elosztása a tagállamok között, ha pedig a miniszterek erről nem tudnak hétfőn megállapodni, akkor uniós csúcs összehívása válik szükségessé.
"Végső soron ez egy szabályokra épülő unió, és ezeknek a szabályoknak az áthágása veszélyes" - mutatott rá a belga politikus, hangsúlyozva azt is, hogy az EU egyben értékközösség is. A korábbi uniós vezető úgy vélte az elkeseredett menekültek nem fogják feladni, továbbra is megpróbálnak majd bejutni Európába
"Sem kerítés, sem határellenőrzés, sem a szociális juttatások csökkentése nem tántorítja el őket, hogy útra keljenek. Csak a béke állíthatja meg a háborús menekülteket" - fogalmazott Herman Van Rompuy.
A volt miniszterelnök szerint a migráció része az emberiség történelmének, s bizonyos értelemben mindannyian migránsok leszármazottai vagyunk.
Van Rompuy az Egyesült Királyság esetleges kilépéséről is beszélt, s leszögezte: a legfontosabb az unió egyben tartása; egy magában álló nemzet semmilyen problémára nem jelent megoldást, egy ilyen ország szerinte eljelentéktelenedik a globális gazdaságban.
"A Brexit az Egyesült Királyság létét sodorná veszélybe, s máshol Európában is felbátorítaná a szeparatistákat" - hangoztatta Herman Van Rompuy.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról