életmód

Még nem tudni, veszélytelen-e a nanokozmetikumok

2008. november 6., csütörtök 9:45     InfoRádió / BBC
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Általánosan elterjedtek a nanorészecskéket tartalmazó kozmetikumok, pedig súlyos kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, biztonságos-e a hosszú távú használatuk - figyelmeztetett egy fogyasztóvédelmi szervezet.
 

1

Sok bőrvédő termék, többek között naptejek és ránctalanító krémek tartalmaznak nanorészecskéket, amelyek hatására a szert könnyebb felvinni és láthatatlanná tenni a bőrön. Szakértők azonban komoly aggályokat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy biztonságos-e ezeknek a szereknek a használata hosszú távon- figyelmeztet a Which? brit fogyasztóvédelmi szervezet.

A szervezet munkatársai 67 kozmetikai cégnek - a legnagyobbaknak és a kisebbeknek is - levelet írtak, amelyben az után érdeklődtek, használnak-e nanotechnológiát, szerintük az mennyire hasznos, és miképpen garantálják, hogy termékük használata biztonságos.

A levélre 17 cég válaszolt, és közülük is csak nyolc volt hajlandó arra, hogy információt szolgáltasson. Köztük vannak a Magyarországon is népszerű kozmetikai márkák gyártói.

A szakértőket különösen a fullerének - a szén harmadik allotróp módosulata - használata aggasztja a bőröregedést gátló krémekben; úgy vélik, hogy ezeknek mérgező hatásuk lehet. A naptejekben használt nanoanyagok hatására pedig felrepedhet a leégett bőr - figyelmeztetnek.

A Which? ugyan nem állítja, hogy rossz lenne a nanotechnológiát felhasználni a kozmetikai szerek gyártásában, hiszen nagyszerű új termékek kifejlesztésére ad lehetőséget. Azt viszont sürgeti a fogyasztóvédelmi szervezet, hogy minden ilyen terméket vessenek alá biztonságossági vizsgálatnak egy független kutatóintézetben.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.17. 19:00
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Oktatásszervező (Penta Unió Zrt.)
Belső ellenőr (BMSK Zrt.)
Könyvelő (DoclerHolding Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz