eur:
394.15
usd:
364.99
bux:
65490.4
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Autólopásra szakosodott hálózatot számoltak föl

Gépjárműlopásra szakosodott nemzetközi szervezett bűnözői csoportot számoltak föl a magyar, szerb és szlovák rendőrök - jelentette be Takács Tibor, az országos rendőrfőkapitány helyettese hétfőn sajtótájékoztatón Röszkén.

A magyar, a szlovák és a szerb bűnözők széleskörű munkamegosztásban dolgoztak - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója.

Közölte: a Szlovákia és Ausztria mellett Németországban, Olaszországban és Franciaországban tevékenykedő szlovák elkövetők feladata nagy értékű gépkocsik felkutatása, megszerezése és azonosító adatainak átütése volt. A szerb bűnözők a járművek okiratait készítették el, nagy részében valódi, lopott dokumentum átalakításával. A magyar gyanúsítottak voltak azok, akik megrendelték és értékesítették az autókat.

Takács Tibor elmondta, hogy a magyar, a szerb és a szlovák rendőrség 2015 februárjában kezdett konspiratív együttműködést, és ennek eredményeként hétfőn a három országban egyszerre kezdődtek el a házkutatások és a gyanúsítottak elfogása.

Magyarországon eddig három gyanúsítottak fogtak el - köztük olyat is, aki ellen már hasonló bűncselekmények elkövetése miatt folyt eljárás -, húsz helyen tartottak házkutatást, és eddig tíz autót találtak meg - ismertette. Hozzátette: ez csak "a jéghegy csúcsa", az eljárások végére várhatóan jóval több lopott járművet azonosítanak.

Dejan Kovacevic, a szerb rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának vezetője elmondta, hogy Szerbiában tizenhárom emberrel szemben intézkedtek, és tízet őrizetbe vettek közülük. Eddig 29 járművet foglaltak le, ebből kilencről már biztos, hogy azonosító adataikat meghamisították.

Szabadkán, Újvidéken, Sidben és Kamancon húsz helyen tartottak házkutatást, négy műhelyben is: kettő alvázszámok, kettő dokumentumok hamisítására szakosodott - közölte.

A gyanúsítottak ellen szervezett bűnözői csoportban való részvétel és közokirat-hamisítás mellett pénzmosás miatt is eljárás indult, mivel olyan nagy értékű gépkocsikról van szó, amelyeket a végfelhasználók számára is magas áron kínáltak - tudatta Dejan Kovacevic.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az autókat optimális esetben az azonosítás és a gépjárműszakértői vélemény elkészítése után kaphatják vissza az eredeti tulajdonosok.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×