életmód

Akiket 2008-ban veszítettünk el

2008. december 30., kedd 12:30     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Színészek, tudósok, írók - a művészvilág és a tudományos élet értékes alakjai közül nemcsak időseket, de számos fiatalt is elbúcsúztattunk 2008-ban. Idén távozott közülünk Körmendi János és Selmeczi Roland, Bálint Ágnes és Gyurkovics Tibor, valamint Kolonics György is.
 
Január 11-én távozott Edmund Hillary. A hegymászó, aki 1953-ban elsőként jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, nyolcvannyolc éves korában hunyt el. Az új-zélandi hegymászó 1953-ban hódította meg a Mount Everestet, továbbá ő volt az első ember a világon, aki egyaránt bejárta az Északi- és a Déli-sarkot, valamint a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Januárban hunyt el Heath Ledger színész; a Túl a barátságon főszereplőjét New York-i lakásban találták meg holtan. A 28 éves ausztrál filmszínész holtteste mellett tabletták voltak, valószínű, hogy túladagolta magát.

Májusban halt meg Sydney Pollack színész, az utolsó romantikus hollywoodi rendező, aki szerette a mély érzelmeket, de tudott kőkemény mozit is készíteni. Így fért meg egymás mellett a 73 éves korában elhunyt amerikai filmrendező életművében a Keselyű három napja és az Aranyoskám, a Lovakat lelövik, ugye? és a Távol Afrikától. Kollégái "a legalapvetőbb színész-rendezőnek" tartották.

A divatvilág két hírességet is elveszített idén, Yves Saint-Laurent júniusban, a szintén francia Ted Lapidus pedig decemberben halt meg.

Augusztus 3-án hunyt el Alekszandr Szolzsenyicin. A világhírű orosz író életének 90. évében Moszkvában halt meg. A Nobel-díjas író már hosszabb ideje betegeskedett, de aktívan dolgozott. Feleségével, összegyűjtött művei 30 kötetes kiadásán munkálkodott.

Szeptemberben, 83 éves korában távozott az élők sorából Paul Newman amerikai színész, hosszan tartó betegség után. Paul Newman egyszer kapott Oscar-díjat, Martin Scorsese A pénz színe, című filmjében nyújtott alakításáért. 1968 óta rendezett, emellett az üzleti vállalkozásokból származó bevételeit jótékony célokra fordította. Emlékezetes szerepei közé tartozik a Robert Redforddal forgatott A nagy balhé, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint Az ifjúság édes madara, az Exodus, a Hosszú, forró nyár.

Harold Pinter Nobel-díjas brit drámaíró-rendező 78 éves korban hunyt el december 24-én. Az irodalmi Nobel-díjat 2005-ben ítélték oda neki. Drámáit az elmúlt évtizedekben folyamatosan játszották Magyarországon is. Pinter a II. világháborút követő drámaíró nemzedék egyik nemzetközileg is legismertebb képviselője. Legismertebb művei A születésnap és A gondnok.

Szintén idén távozott az élők sorából Bobby Fischer sakkozó, Roy Scheider színész, Arthur C. Clarke író és Charlton Heston színész.

« Előző oldal  1   2 



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.17. 19:00
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Oktatásszervező (Penta Unió Zrt.)
Belső ellenőr (BMSK Zrt.)
Könyvelő (DoclerHolding Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.


Add a Startlaphoz