eur:
393.55
usd:
364.53
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

100 nap türelmi időt kért a koalíciónak Fico

Robert Fico, a szlovákiai parlamenti választásokon győztes Smer elnöke elutasítja a négypárti kabinet elleni támadásokat. Az ellenzéktől és a sajtótól pedig száz nap türelmi időt kér az alakuló kormány számára. A szlovák miniszterelnök szerint megvan a feltétele annak, hogy a Smer, Szlovák Nemzeti Párt, Híd és Sie» alkotta kormánykoalíció kibírja a négy éves választási időszakot.

Pozsonyban pénteken délután mintegy ezerfős tömeg tüntetett az ellen, hogy Robert Fico harmadszor is kormányt alakítson Szlovákiában. A megmozdulás fő szónokai a jobboldali ellenzéki pártok vezetői voltak. Richard Sulík és Igor Matoviè is azt hangoztatta, hiába törik meg valamilyen szinten Robert Fico egyeduralma azzal, hogy a Smer négypárti koalícióban lesz kénytelen kormányozni, a korrupció és az ország szétrablása ugyanúgy folytatódni fog tovább.

A csalódottságuknak hangot adó felszólalók árulónak, megbízhatatlan alaknak nevezték a Ficónak igent mondó jobboldali pártelnököket, Bugár Bélát és Radoslav Procházkát, akik szerintük becsapták saját választóikat. Hogy igazak-e ezek a vádak, azt talán az is bizonyítja, hogy a választások utáni első közvélemény-kutatás alapján Bugár Béla szlovák-magyar vegyespártja, a Híd, 5,2 százalékkal épphogy bejutott volna a parlamentbe, a Procházka vezette Sie» pedig csupán 2,6 százalékot kapna.

Robert Fico egy tévévitában visszautasította az ellenzék és a sajtó támadásait.

"Ami itt történik, az szinte már lehetetlen. Bűnözőknek neveznek minket már azért is, ha találkozunk. Néhányan pedig azt kiabálják, hogy pokollá teszik az életünket" - mondta a kormányfő, aki szerint korrekt lenne, ha a formálódó kormánykoalíció 100 nap nyugalmi időt kapna az ellenzéktől és a sajtótól is.

A hétvégén a Híd Országos Tanácsa is ülésezett, amely rábólintott, hogy a párt a Smerrel, az SNS-el és a Sie»-el aláírja a koalíciós szerződést. Simon Zsolt, a párt alelnöke, egyben egyik alapító tagja korábban úgy nyilatkozott, nem tud támogatni egy ilyen kormánykoalíciót. A tanácsülés után jelezte, kilép a pártból, és független képviselőként foglalja el helyét a pozsonyi törvényhozásban.

"Nekem az volt a nézetem, hogy amennyiben egy ilyen kormányba bemegyünk, nagyon nehezen lehet "eladni" bármilyen eredményt. Az eredményeket a választók sokszor gyorsan elfelejtik, de azt nagyon nehezen fogják elfelejteni, hogy a Híd lehetővé tette, hogy a Smer az SNS-szel együtt kormányozzon" - mondta Simon Zsolt.

A Híd egy levelet is megfogalmazott, melyben elsősorban saját választóiknak próbálják megmagyarázni döntésüket. A levélben azt írják, tudatosan vállalták a felelősséget, bár tudják, hogy amit tesznek, az nem mindenki körében népszerű.

"Csak a jövő mutatja majd meg, igazunk volt-e. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy amit teszünk, az helyes" - áll a Híd levelében.  

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×