eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Bár olimpia nem lesz, az utakat fejlesztik

A közlekedési beruházások olimpiarendezés nélkül is folytatódnak – mondta a Magyar Időknek a fejlesztési minisztérium államtitkára. Homolya Róbert hozzátette, az utóbbi évek legnagyobb gyorsforgalmi fejlesztési programját hajtja végre a magyar kormány: 2022-ig mintegy 900 kilométer új autópálya, autóút és gyorsút készül.

Folytatják a budapesti olimpiai nevezéshez kapcsolódó előkészítési munkákat – döntött a múlt héten a kormány. A Magyar Időknek adott interjújában Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, a beruházások keretében kiépül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető kötöttpályás, háromsávosra bővül az M1-es és M7-es autópálya, és megépül a Galvani úti híd is.

Gyorsvonat a reptérre

A repülőtéri vonatok a Keleti vagy a Nyugati pályaudvarra futhatnak majd be, ezért a kormány arról is döntött, ezeket is felújítják. 2022-ig több mint 80 projekthez 2470 milliárd forintot rendelt a kormány, így a többi között összesen mintegy 900 kilométer új gyorsforgalmi út épül. A fejlesztés eredményeként valamennyi megyeszékhely elérhető lesz gyorsforgalmi úton, a sztrádák pedig 2022-re az országhatárig vezetnek majd – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Homolya Róbert. A fejlesztési minisztérium államtitkára hozzátette, a 2-es út Budapest és Vác között végig kétszer két sávos lesz az út. További részletek a Magyar Idők cikkében.

Felújítás is

Az új utak építése mellett a felújítás is nagy léptekkel folyik: a Magyar Közút beruházásában 140 milliárd forintért javítanak meg mintegy ezer kilométernyi útszakaszt 2018-ig.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×