eur:
394.05
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Meghalt Györe Lajos vízilabdaedző

A mesteredző, a BVSC, a Postás, a Vörös Meteor Izzó, FTC egykori KEK-győztes játékosa 73 évet élt.

A halálhírről beszámolva a magyar szakági szövetség a honlapján azt írja, hogy Györe Lajos 1978-ban kezdett edzősködni a Vasas Izzóban, majd a Budapesti Spartacus és a OSC férfi OB I-es csapatoknál, ahol olyan játékosoknak volt edzője, mint Magas István, Tóth Imre, valamint Sudár Attila olimpiai bajnok.

16 évig irányította a BVSC női együttesét, minden évben dobogós helyezést ért el a csapattal, négyszer a Magyar Bajnoki címet is elnyerte vele. Legnagyobb nemzetközi sikereit a Domino BHSE POLO csapatával érte el: 2006-ban LEN-kupát nyert, 2007-ben megnyerte a Nemzetközi Szuperkupát. 1993-tól 2005-ig a Magyar Vízilabda Szövetség női utánpótlás vezetőedzője volt.

Az ifjúsági- és juniorválogatottal Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon több dobogós helyet is elért. 2000-től 2004-ig a felnőtt női válogatott felkészülését is segítette, Faragó Tamás mellett dolgozott, és ért el a csapattal Európa-csúcsára a felejthetetlen 2001-es hazai kontinensviadalon, de ott volt a kispadon a 2002-es Világkupa-győzelem, és a 2001-es vb-ezüstérem során is.

Válogatott játékosok sorát nevelte, részt vesz a sportág edzőképzésében is, Dorogon, az Új Hullám egyesületben (amit csak második otthonának nevezett) gyerekeket tanított, illetve a masters világeseményeken a „régi nagy csapatot” vezette, nyert velük 2017-ben vb-t, 2018-ban pedig Eb-t.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×