eur:
388.71
usd:
361.71
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Az MNB-alelnök nem foglalkozik Járai "vádjaival"

A nemzetközi összehasonlításban is nagy adóteher miatt csökken a magyar vállalkozások beruházási kedve, és ezzel együtt a GDP - mondta az InfoRádióban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Karvalits Ferenc az Aréna című műsorban hozzátette: a kereslet is csökken, ami szintén nem a termelés fokozására ösztönzi a cégeket.

Az MNB előrejelzése azzal számol, hogy az idei év harmadik negyedéve "környékén" a gazdasági növekedés csökkenése eléri holtpontját, és innen lassú felívelés következik - mondta a jegybank alelnöke.

Karvalits Ferenc közölte: prognózisuk szerint a fogyasztásban és a beruházásban is lassú élénkülés indul.

Ennek mértéke nem lesz "robosztus", mert a beruházási oldalon nincsenek meg a szükséges ösztönzők - tette hozzá.

Az alelnök szerint a leginkább meghatározó tényező az, hogy nemzetközi összehasonlításban a munkaköltséget terhelő adók rendkívül magasak.

A jegybank működését a döntései és azok eredményei minősítik, nem pedig az, hogy Járai Zsigmond és Surányi György korábbi MNB-vezető mit mondott róla - jelentette ki Karvalits Ferenc.

Járai Zsigmond november 21-én egy szakmai konferencián "gyurcsányista bábszínháznak" nevezte azt, ami a jegybank monetáris tanácsában folyik

Karvalits Ferenc közölte: érvek nélküli, megalapozatlan vádak hangzottak el, ezekkel nem kell vitatkozni.

Az alelnök hozzátette: a bank működését a döntései és eredményei fogják minősíteni.

Surányi György álláspontjával kapcsolatban azt mondta, hogy az MNB a nemzetközi gyakorlatban legjobbnak tekintett módszertant követi, csakúgy mint sok más régiós ország.

Sikerült inflációs célkövetés rendszerének bevezetésével az árstabilitás felé elmozdulni - közölte Karvalits Ferenc.

Hanganyag: Szûcs Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×