eur:
395.74
usd:
372.43
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Változó érettségi szabályok - a nap hírei

Több ponton módosította a kormány az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. A kormányfő szerint a magyar politikának már nincs szüksége külső pénzügyi támogatásra.

A kormányfő szerint a magyar politikának már nincs szüksége külső pénzügyi támogatásra. Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén hangsúlyozta: meghozták azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy minden politikai szereplő és párt az államtól érkező forrásokból el tudja végezni a munkáját. A miniszterelnök példaként az új párttörvényt, az új finanszírozási törvényt, az új frakciótörvényt és az alapítványokra vonatkozó új szabályozást említette.

Az Iszlám Állam szélsőséges fegyveres szervezet térnyeréséről is szó volt az uniós külügyminiszterek rigai tanácsülésén - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: tájékoztatta partnereit arról az amerikai felkérésről, hogy Magyarország növelje részvételét az Iszlám Állam elleni fellépésben.

Megkezdődött a Buda Cash-ügy károsult önkormányzatainak kártalanítása, a pénz a jövő hét elején megérkezhet a helyhatóságokhoz - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a HírTV műsorában közölte: már van olyan önkormányzat az érintett 67 közül, amelyhez megérkezett a támogatás. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy aki még nem kapta meg, ahhoz is megérkezik a támogatás a jövő hét elején. Mint mondta: az a legfontosabb, hogy az emberek minél hamarabb megkapják a bérüket. Azoknál az önkormányzatoknál tudták a gyorssegélyt biztosítani, amelyeknél nem volt más keret a bérek, segélyek kifizetésére. A teljes kárösszeg több mint 3 milliárd forint, ennek a rendezése csak később történhet meg.

A Hungária Értékpapír Zrt. ügyében vettek őrizetbe 4 embert pénteken a rendőrök sikkasztás gyanúja miatt. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az InfoRádiónak azt is elmondta: előzetes letartóztatásukról még ma, vagy a hétvégén dönthet a bíróság. A Magyar Nemzeti Bank pénteken adta be a feljelentést a Hungária Értékpapír Zrt. ellen, az ott tapasztalt szabálytalanságok miatt. Részlegesen felfüggesztették a cég tevékenységi engedélyét és felügyeleti biztost is kirendeltek a vállalkozáshoz.

Tavaly 3,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék az előző évihez képest - jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint Magyarország GDP-je elérte a válság előtti szintet, a javuló gazdasági kilátások miatt idén a korábban tervezett 2,5 százalékosnál is nagyobb lehet a bővülés mértéke.

Az esélynövelést, a családok teherbíró képességének erősítését, valamint a társadalmi szolidaritást, közösségépítést tartja a szegénységellenes stratégia legfontosabb céljainak az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán a kormányzati elképzelés európai bizottsági jóváhagyása után közölte: Magyarország a következő hét évben több mint 900 milliárd forint uniós forrást költ társadalompolitikai céljai megvalósítására.

Ismét megnyílt az Országgyűlés Múzeuma. Kövér László házelnök A magyar törvényhozás ezer éve című állandó történeti kiállítás megnyitó ünnepségén kiemelte: változatlanul hiszik, hogy a külső fenyegetettség és veszély első ellenszere a józan magyar önbecsülés, önbizalom és önértékelés. Kifejtette: a múzeum nemcsak a turistáknak, hanem a kutatóknak is rendelkezésére kell állnia. A tárlat szombattól egyéni, majd áprilistól csoportos látogatókat fogad.

Több ponton módosította a kormány az érettségi vizsga szabályait tartalmazó kormányrendeletet. A következő tanévtől az írásbeli érettségire érkező diákoknak fél órával a vizsga előtt meg kell jelenniük a teremben, és az igazgató a felügyelő tanár jelenlétében ellenőrzi a jelenlévők személyazonosságát. A jövőben az igazgatók engedélyezhetik, hogy a vizsgázók az iskolai tanulmányok alatt is használt segédeszközöket, például a számítógépet is használják.

Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette Hóman Bálint egykori kultuszminisztert a háborús bűntett vádja alól a Fővárosi Törvényszék. A volt politikust 1946-ban a népbíróság életfogytiglani börtönre ítélte, mert a vád szerint háborús bűntettet követett el azzal, hogy 1941-ben kormánytagként megszavazta Magyarország Szovjetunió elleni hadba lépését.

Anyagi, technikai vagy jogi jellegű kérdésben is kész segíteni Magyarország a svéd országból kiutasított, értelmi sérült Wilhelm Fruzsina ügyében - közölte a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter ezt az uniós külügyminiszterek tanácskozása alkalmából tartott kétoldalú megbeszélésen jelezte. A tárcavezető elmondta: egy utolsó jogi szalmaszál az ügyben, hogy a kiutasításról szóló határozatot jogilag nem lehet végrehajtani, mert értelmi sérült számára nem lehetséges a kézbesítés.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 05:00
×
×
×
×