eur:
389.39
usd:
361.23
bux:
68369.61
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

A kurdok szerint a dzsihadisták vegyi fegyvert vetettek be Irakban

A félautonóm iraki Kurdisztán regionális kormányzata azt közölte szombaton, bizonyítékai vannak arra, hogy az Iszlám Állam klórgázt vetett be a kurd pesmerga erőkkel szemben.

A régió biztonsági tanácsának a Reuters hírügynökséghez eljuttatott nyilatkozata szerint a pesmergák talaj- és ruhamintákat vettek egy ellenük Észak-Irakban végrehajtott januári öngyilkos robbantás helyszínén. A laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy "a minták olyan arányban tartalmaztak klórt, ami a vegyi anyag fegyverként való használatára utal".

A kurd állítást a Reuters nem tudta független forrásból megerősíteni.

A klór fulladást okozó anyag, amelyet először az első világháborúban vetettek be fegyverként, használatát azonban 1997-ben megtiltotta a vegyi fegyverek tilalmáról kötött nemzetközi egyezmény (CWC).

Az Erbílben kiadott kurd nyilatkozat szerint az elemzést egy európai uniós minősítéssel rendelkező laboratóriumban végezték el, miután a mintákat elküldték egy "partner országba", amely részt vesz az Iszlám Állam hadereje ellen vívott, amerikai vezetésű hadjáratban. A kurd biztonsági tanács egy tagja nem volt hajlandó megnevezni a laboratóriumot.

A szóban forgó öngyilkos támadást egy robbanószerrel megrakott teherautóval követték el idén január 23-án a Moszul és a szíriai határ között húzódó országúton, ahol a pesmerga erők védelmi állásokat építettek ki egy kétnapos támadó művelet után, amelyben a szunnita szélsőségesek egy kulcsfontosságú utánpótlási útvonalát kellett elfoglalniuk. A kurd nyilatkozat szerint a pesmergák rakétát lőttek ki a közeledő gépkocsira, így az felrobbant mielőtt célba érhetett volna, így a történteknek nem volt áldozata. Utóbb "mintegy húsz gáztartályt" találtak, amelyek a teherautó rakterében voltak.

Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×