eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Idősek ezrei hiába várják házi gondozójukat - lapszemle

A Magyar Nemzet a Balkánon erősödő radikalizmusról ír. A Népszabadság szerint 1,32 millió forint kártérítést szabtak ki a földpályázat jogszerűtlenségére figyelmeztető gazdára.

A Magyar Nemzet a Balkánon erősödő radikalizmusról ír. Szerbiában ugyanis nemrégiben meglehetősen felborzolták a kedélyeket bizonyos térképek az Iszlám Állam által az elkövetkező öt-hat évben meghódítani tervezett területekről. Többek között az egész Balkánt, sőt Magyarország és Ausztria egy részét, valamint Spanyolországot is célpontként jelölték meg.


A Népszabadság szerint 1,32 millió forint kártérítést szabtak ki a földpályázat jogszerűtlenségére figyelmeztető gazdára. Böcsödi Gergely törvényellenesen ment az állam földjére és megsértette a tulajdonos, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet jogait, amikor két évvel ezelőtt áprilisban azzal demonstrált, hogy napraforgót vetett.


Az Index.hu összeállításából megtudhatják: amerikai állatorvosok kutatják, miért rövidült drámaian az elmúlt évtizedekben a golden retriever élettartama, miért gyakori körükben a rák. A Morris Állatalapítvány szerint az állatok egészségi feltételeinek, a környezeti tényezőknek az egész országra kiterjedő vizsgálata segítséget nyújt majd más fajtáknak, sőt az embereknek is.



Az Index.hu szerint sötét fellegek gyülekeznek az Országos Roma Önkormányzat Farkas Flóriánhoz közel álló vezetői felett: a hírportál úgy tudja, a korábbi elutasítások után most már befogadták a visszaélések miatti feljelentést, és költségvetési csalás gyanúja miatt folytatnak nyomozást a szervezetnél. Ettől függetlenül a kormányhivatal is törvényességi felügyeleti eljárást indított az elmúlt évek működésével összefüggésben.


A Népszabadság arról ír, hogy újra meghirdetik a 4-es metró aluljáróiban lévő üzleteket. Hiába írtak ki eddig három pályázatot a helyiségek bérletére, a többségük még mindig üresen áll. Holott már a bérleti díjakat is csökkentették.


A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy idősek ezrei várják hiába házi gondozójukat több mint másfél száz teleülésen, mivel az államkincstár költségvetési csalás gyanúja miatt felfüggesztette a szolgáltatás finanszírozását. Tanulságos történet arról, miképpen került a szociális szolgáltató egy egzotikus kisegyház felügyelete alól a baptistákhoz, majd a Magyar Iszlám Közösséghez.


Az Index.hu arról számol be, hogy a dán kormány engedélyezné a benzinkutaknak, ruhaboltoknak és éttermeknek: a jövőben ne kelljen elfogadniuk a készpénzt. Ez az intézkedés egy ötven tételes gazdaságélénkítő csomag része, és az elektronikus fizetési módokra való átállást gyorsítanák vele.


A Napi.hu-n arról olvashatnak, hogy a keleti szomszédoktól érkező bevásárlóturisták dobják meg a lengyel kiskereskedelem forgalmát. A legtöbbet az ukránok költötték, majdnem 5,7 milliárd zlotyt, 23 százalékkal többet mint 2013-ban, őket követték a belaruszok 3,1 milliárddal, majd az oroszok, akik 840 milliót adtak ki.


A Portfolio a Financial Timesot idézve ír arról , hogy a palaolaj, illetve palagáz kitermeléshez használt repesztéses technológia egyre sűrűbb földrengésekhez vezet. A helyzetet az oklahomaiak úgy jellemzik, mintha egy olyan háborús övezetben lennének, ahol a bombák helyett földrengésekkel harcolnának. 2014-ben annyi földrengés volt, mint a megelőző harminc évben összesen.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
A mesterséges intelligencia betört a vállalati világba - Hogyan használjuk a generatív AI-t üzleti környezetben?

A mesterséges intelligencia betört a vállalati világba - Hogyan használjuk a generatív AI-t üzleti környezetben?

A gépi tanuláson (machine learningen) alapuló alkalmazások és szolgáltatások már átszövik mindennapjainkat, elég csak a különböző streaming szolgáltatók ajánlórendszereire vagy az okostelefonunk arcfelismerésére gondolni. Ennek adott extra löketet a ChatGPT-t is meghajtó GPT-3 és hozzá hasonló transformer alapú modellek megjelenése, ami széles körben is a felhasználók kezébe adta a folyékonyan kommunikáló algoritmus élményét. Miképp segíthetnek a nagy nyelvi modellek az üzleti folyamatok hatékonyabbá tételében? Erről tart előadást április 23-ai AI in Business rendezvényünkön Ignácz Péter a KPMG managere. 

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×