Az Európai Uniónak sikerekre van szüksége - jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Időknek adott interjúban. Orbán Viktor szerint a közösség keresi a helyét az átrendeződő világban. Megjegyezte: ha válság van, akkor csak határozott, világos válaszok és az ezeket megfogalmazni és végrehajtani képes, erős és elszánt vezetők segíthetnek. A kormányfő bosszúnak és zsarolásnak nevezte a bevándorlás és az uniós források összekapcsolásának kérdését.
A legtöbben könyvet és játékot vásárolnak karácsonyi ajándéknak. Az ezeket árusító üzletek forgalmának mintegy fele sok esetben a decemberi időszakban keletkezik - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György az M1-en az ilyenkor népszerű termékek közé sorolta a műszaki cikkeket, ruhákat, illatszereket. Egyes kereskedők decemberi forgalmuk kétszámjegyű növekedésére számítanak az előző évhez képest. A szövetség elnöke arra is emlékeztetett, hogy december 25-én és 26-án zárva lesznek az üzletek, illetve 27-én sem nyithatnak ki, mivel a karácsony utáni első nap vasárnapra esik. A vendéglátásra, szórakozóhelyekre nem vonatkozik a kötelező zárva tartás.
Csütörtökön kora délután ugyan bezárnak, de a Városháza parkban és a Vörösmarty téren már péntektől, a Bazilikánál pedig vasárnaptól ismét nyitva lesznek a budapesti adventi vásárok. Péntektől mindhárom helyszínen javarészt a gasztronómiai és az ajándékos standok nyitnak ki, de a Vörösmarty téren szombattól újra színpadi programok is lesznek. Vasárnaptól teljes nyitva tartással üzemel mindhárom helyszín. Szilveszterkor a Bazilikánál a legnagyobb slágerek zenéjére köszönthetik az új évet a látogatók.
Meghosszabbította a 2015-ös naptári évre szóló éves bérletek érvényességi idejét a BKK. A jogosultság így január 6-a helyett január 9-én hajnali 2 óráig tart. A társaság arra kéri az utazóközönséget, hogy lehetőleg még az idén vásárolja meg a jövő évre szóló éves bérletét, ezért a BKK ügyfélközpontjai, valamint a jegy- és bérletpénztárak ünnepi nyitva tartással várják a fővárosban közlekedőket.
A karácsony üzenete annak is szól, aki úgy érzi, hogy nincs tovább, mert nincs olyan emberi élet, amelyben ne volna valamilyen lehetőség - hangsúlyozta az ünnep alkalmából az esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter bíboros úgy fogalmazott: meg kell újítani a gondolkodásunkat. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint az idei karácsony kérdése, hogy találunk-e újszerű választ az ünnepben saját helyzetünkre. Bogárdi Szabó István szerint ugyanis a 2015-ös év azt mutatta meg, hogy a rutinos válaszok nem működnek. Gáncs Péter a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pedig karácsonyi üzenetében Jézus életét állítva példának azt mondta: a gyermek mindig a reménység hitvallása, az ember életének akkor van értelme, ha azt továbbadja.
A hagyomány jegyében, de biztonsági készültségben zajlanak a karácsonyi szertartások a Vatikánban. Ferenc pápa este fél tíztől mutatja be a vigília szertartását a Szent Péter-bazilikában, ahová fémdetektoros ellenőrzés után engedik be a hívőket, előzetes regisztráció után. Az eredetileg éjféli misét II. János Pál pápaságának utolsó éveiben hozták korábbra. A katolikus egyházfő holnap (pént) délben a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról Urbi et Orbi áldást ad és karácsonyi beszédet mond, amelynek központi témája a béke.
Éberségre intette Pekingben tartózkodó állampolgárait több nyugati ország, miután információik szerint támadások fenyegethetik őket az ünnepi időszakban. Az amerikai, a brit, a francia és több más diplomáciai misszió arra hívta fel a figyelmet: mindenki ügyeljen a biztonságára a számos nagykövetségnek otthont adó Csaojang kerület bevásárlóközpontokkal és szórakozóhelyekkel teli Szanlitun utcájának környékén. A képviseletek részletesen nem indokolták szokatlan felhívásukat. Több tucat rendőr biztosítja az egyes nagykövetségeket a diplomatanegyedbe vezető utakat pedig lezárták.
Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek