gazdaság

GVH: élénkül a verseny a bankok között a törvénymódosítással

2009. március 20., péntek 17:31     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Több aggályát is megfogalmazta a Bankszövetség a jövő héten a parlament elé kerülő, a bankok egyoldalú szerződésmódosítását korlátozó törvénymódosításról. A szövetség főtitkára azt mondta: technikailag is nehéz megvalósítani azokat a javaslatokat, amelyek a kormány megfogalmazott, mert minden szakmaiságot nélkülöznek. A Gazdasági Versenyhivatal szóvivője ugyanakkor arról beszélt, hogy nem a hiteleket drágítja, hanem inkább versenyt generál a bankok között a törvénymódosítási javaslat.
 

1

Aggályait fejezte ki a Bankszövetség a jövő héten a parlament elé kerülő, a bankok egyoldalú szerződésmódosítást korlátozó törvénymódosításról. Nyers Rezső főtitkár az InfoRádiónak azt mondta: a bankok több ponton készek módosítani az eddigi gyakorlaton, de az elmúlt hetekben több olyan elem került be a törvényjavaslatba, amely gondot okoz a technikai végrehajtás szempontjából és tartalmilag is.

Példaként említette, hogy a törvényjavaslat szerint minden szerződést és annak módosításait be kell nyújtani a PSZÁF-nek, ez pedig kezelhetetlen helyzetet okozna a 10-20 millió szerződés miatt. Szintén komoly problémát jelent, hogy az érvényes szerződéseket is újra kell tárgyalni - közölte Nyers Rezső.

A főtitkár szólt arról is, hogy egyoldalú módosítás esetén a szerződésből való kilépés ingyenes lenne, ez pedig komoly gondokat okozna a jelzáloghitelek esetében.

Nyers Rezső szerint ha megszavazzák a képviselők a jogszabályt, akkor az tovább drágíthatja a hiteleket és lassíthatja a hitelkihelyezést az amúgy is pangó piacon.

GVH: élénkül a verseny

Nem a hiteleket drágítja, hanem inkább versenyt generál a bankok között a törvénymódosítási javaslat - ezt a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője mondja. Mihálovits András szerint a hitelkihelyezés lassulására, a hitelek drágulására nem kell számítani.

A GVH még 2007 februárjában indított ágazati vizsgálatot a bankszektorban, mert észlelte, hogy a lakossági és a kisvállalati piacon bizonyos termékek esetében ritkán fordul elő, vagy magas költséggel jár a bankváltás, ami korlátozhatja, vagy torzíthatja a piaci verseny - emlékeztetett a szóvivő. A 2008 decemberében lezárult ágazati vizsgálat során megállapították, hogy a bankváltással kapcsolatos nehézségek miatt a hitelpiacokon a jellemzően hosszú távú szerződéses kapcsolatokban jelentős aszimmetria figyelhető meg a szolgáltatók javára. A hiteltermékek esetében a GVH négy olyan tényezőt azonosított, amelyek a versenyt torzítják. Ide sorolják az egyoldalú szerződésmódosítások gyakorlatát, a bankváltás magas költségeit, az árak nehéz összehasonlíthatóságát és az állami támogatások hordozhatóságának hiányát - emelte ki.

A hivatal a problémák mindegyikének orvoslására tett javaslatot és örömmel vette tudomásul, hogy ezek többsége bekerült a törvénymódosító javaslatba.

A jogszabály-módosítással a GVH meggyőződése szerint az ügyfelek jól járnak, még akkor is, ha a legutolsó javaslat a jelzálog-hitelintézetek által nyújtott jelzálog-hiteleket kivonja a verseny erősödését biztosító szabályok alól.

Mihálovits András hangsúlyozta: a GVH furcsállja, hogy a bankszövetség kommunikációjában azzal "riogat", hogy az ügyfelek érdekeit védő és a verseny számára kedvező törvénymódosítás miatt a fogyasztók az eddigieknél nehezebben jutnak majd hitelhez, és többet kell fizetniük a nekik folyósított kölcsönökért.

A szóvivő szerint a jelenlegi tapasztalatok abba az irányba mutatnak, hogy az árak keresleti piacon alakulnak ki, ahol nem kizárólag a tényleges költségek, hanem a fogyasztók fizetési hajlandósága a meghatározó. A GVH elemzései azt is mutatták, hogy a magyar kamatfelárak nemzetközi összehasonlításban még régiós szinten is meglehetősen magasak, ennek alapján jelentős áremelkedés a törvénymódosítás hatására nem várható különösen akkor, ha az ügyfelek élnek az új szabályozás adta lehetőségeikkel, amelyek révén a bankváltás költségei jelentősen csökkennek, az ügyfelek számára hátrányos szerződés módosítás esetén ingyenes kilépést tesznek lehetővé, ez pedig kellő visszatartó erőt jelenthet a bankok számára.
Hanganyag: Panulin Ildikó
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> Budapest 
1ºC,havazás    > részletes előrejelzés
> aréna 2010.03.11. 19:00
2010.03.11. 19:00
Mártha Imre, a Magyar Villamosművek Zrt. vezérigazgatója
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Junior értékesítő (Next-Consulting Kft.)
Tehergépkocsi vezető (Personal Services Group)
Tanácsadó, Menedzser (AEGON Magyarország Zrt.)
BUX 22,863 0.1%
MOL 19,550 -0.8%
MTELEKOM 718 0.4%
OTP 6,200 0.3%
RICHTER 42,000 0.5%
Záróárfolyamok (2010.03.11)
EUR/HUF266.27
USD/HUF194.62
GBP/HUF292.78
CHF/HUF182.04
EUR/USD1.3676
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz    




-->