gazdaság

Palócz Éva: Egyet lehet érteni az Új Széchenyi-tervvel

2010. július 29., csütörtök 19:07     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Korrekt a helyzetértékelése a kormányfő által szerdán ismertetett Új Széchenyi-tervnek - mondta a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva szerint helyes az a törekvés, hogy a program a hazai vállalatok támogatását helyezi a középpontba.
 

1

Egyet lehet érteni az Új Széchenyi-terv készítésével, ugyanis már szükség volt egy középtávú, bizonyos gazdaságfejlesztési fókuszokat tartalmazó tervre - mondta a szerdán ismertetett programról a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva kiemelte: a kormányfő által bemutatott terv helyzetértékelése is korrekt és megfelelő.

Várhatóan sok vita lesz a részletekről, de a program fő erénye, hogy nem kíván ágazatokat megjelölni, amelyeket a kormánynak fejleszteni kellene, széles spektrumot fognak át a megjelölt területek - fejtette ki a vezérigazgató.

Palócz Éva fontosnak nevezte a Nemzeti Fejlesztési Terv átalakítását, hiszen egyet lehet érteni azzal, hogy jelenleg a fejlesztésre szánt pénzek szétszóródtak, sokfelé jutott kevés belőlük. Helyes az a törekvés, hogy a hazai vállalatok támogatását emeli a középpontba a program - tette hozzá.

A VOSZ is támogatja
A Vállalkozók Országos Szövetsége Támogathatónak tartja az új Széchenyi-terv célját és kiemelt irányait - mondta a szervezet főtitkára. Dávid Ferenc szerint a javaslatok mellett a feltételeket is át kell alakítani, olyanokat, mint például a Munka Törvénykönyvét.
Hanganyag: Kaputa Júlia, Litauszky Balázs
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> Budapest 
14ºC,eső    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.07. 19:00
2010.09.07. 19:00
Lázár János, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Közbeszerzési referens (Magyar Televízió Zrt.)
Pénzügyi tanácsadó (TESK Tanácsadó Kft.)
HR Generalista (MP Solutions Kft.)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 22,956 -1.0%
MOL 21,560 -0.6%
MTELEKOM 684 -0.4%
OTP 4,850 -3.4%
RICHTER 48,155 0.3%
Záróárfolyamok (2010.09.07)
EUR/HUF287.68
USD/HUF226.08
GBP/HUF346.68
CHF/HUF223.75
EUR/USD1.2732
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz