gazdaság

Új nevek a Figyelő TOP100-as hazai ranglistáján

2010. július 29., csütörtök 17:27     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Mol Nyrt. vezeti a Figyelő csütörtökön megjelent 2009. évi TOP 100-as rangsorát. A korábbi második Audi Hungaria Kft-t megelőzi a Nokia Komárom Kft.
 

1

A Dun and Bradstreet által összeállított lista élén nincsenek nagy meglepetések, ugyanakkor a vezető 10 cég után következők között nagyobb mozgás tapasztalható, ami a világgazdasági válsággal függ össze. Az adatokból látszik, hogy a TOP 100 vállalat piacai nagyobb mértékben zsugorodtak, mint a magyar gazdaság: míg a nemzeti össztermék tavaly 6,3 százalékkal csökkent, ezeknek a cégeknek az árbevétele 9,3 százalékkal esett vissza. Ezen belül is különösen figyelemre méltó, hogy a GDP több mint harmadát adó energetikai szektor teljesítménye 11 százalékkal zuhant.

A TOP 100, pontosabban a TOP 10 vállalat rangsorában egy új cég jelent meg: a Nokia Komárom Kft., amely a 2. helyre került a listát évek óta vezető Mol Nyrt. mögött. Elemzők eddig is erre a helyre várták a finn multi magyar összeszerelő üzemét, csak az mindeddig rejtőzködött, hiszen a cég elzárkózott az adatszolgáltatás elől, idén azonban a vállalati adatok már mindenki számára hozzáférhetőek az interneten is. Az élen a legnagyobb előrelépést a General Electric tudja felmutatni: a 7. pozícióról a 4. helyre lépett előre a társaság.
Hanganyag: Kaputa Júlia
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Junior termékfejlesztő (Befektetési alapkezelő)
Üzletvezető-helyettes (Jeans Club Kft.)
Pénztáros (wow! budapest)
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 22,774 -1.0%
MOL 21,300 -1.3%
MTELEKOM 683 -0.6%
OTP 4,835 -2.9%
RICHTER 47,640 0.7%
Záróárfolyamok (2010.09.02)
EUR/HUF284.42
USD/HUF221.96
GBP/HUF341.63
CHF/HUF218.96
EUR/USD1.2814
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz