eur:
388.08
usd:
361.44
bux:
68954.3
2024. május 9. csütörtök Gergely
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Egy nagyvárosnyi embert Magyarországnak köszönhetően olthatnak be

Magyarország eddig nyolc országnak összesen 2 és félmillió koronavírus-vakcinát ajándékozott.

A vakcinaadományokról nemrégiben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatott, amikor az Egyiptomnak küldött 200 ezer darabos vakcinaadományt jelentette be az egyik repülőútja előtt. A tárcavezető december 15-i bejelentésében kiemelte: az arab köztársaság fontos szerepet tölt be az öreg kontinens biztonságának szavatolásában, hiszen ez az az ország, amely az elmúlt 5 évben eredményesen gátolta meg illegális migránsok Európa irányába történő megindulását. „Nekünk fontos, hogy Egyiptom sikeres, biztonságos és stabil legyen és ehhez járnunk most hozzá kétszázezer vakcinával annak érdekében, hogy az oltási kampányukat fel tudják gyorsítani és a járvánnyal szemben hatékonyan tudjanak védekezni” – fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter egy későbbi, december 22-i Facebook-videójában emlékeztetett, a koronavírus-járvány globális méreteket ölt, tehát egy világjárvány, így Magyarország annál nagyobb biztonságban van, minél jobban és gyorsabban oltanak a világ többi országában is. Főleg azokban az országokban, ahol nagyon sokan élnek, és amely országokból sokan érkeznek Európa irányába. „Ezért minden idők második legnagyobb vakcinasegítségét nyújtjuk, ezúttal Bangladesnek” – jelentette be Szijjártó Péter. Szavai szerint Banglades egy 160 milliós lakosságú ország, amellyel kifejezetten jó együttműködése van hazánknak – politikai, gazdasági, kereskedelmi, energetikai szempontból egyaránt –, ezért 530 ezer adag AsztraZeneka oltóanyagot biztosítunk a számukra, segítendő az ottani oltási kampány felgyorsítását, hozzájárulva ahhoz, hogy az emberek a világnak azon a táján is nagyobb biztonságban legyenek.

A külgazdasági és külügyminiszter korábban azt is elmondta, hogy Magyarország

  • Ghánának 800 ezer,
  • Ruandának 300 ezer,
  • Montenegrónak 200 ezer,
  • Örményországnak, Csehországnak és a Zöld-foki Köztársaságnak pedig 100-100 ezer

koronavírus elleni vakcinát adományozott.

Kapott segítséget például Montenegró (200 ezer dózis Sinopharm) és Vietnam is (100 ezer adag AstraZeneca-vakcinát, valamint 100 ezer antigéngyorstesztet adományozott a kormány), Ecuadornak pedig 100 ezer védőmaszkot adtak ingyen az ott tartózkodó venezuelai menekültek számára.

Voltak vakcinacsere-megállapodások is, például Csehországnak 100 ezer Janssen-vakcinát adtak kölcsön - ez azt jelenti, hogy később ugyanennyi, ugyanilyen oltást kért vissza Magyarország.

Lélegeztetőgépekből is adományoztak, többek között Ukrajnának, Mongóliának és Libanonnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A kínai elnök már az Oroszlános udvarban

Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Itt vannak a kormány legújabb bejelentései, Orbán Viktor is megszólal még ma

Itt vannak a kormány legújabb bejelentései, Orbán Viktor is megszólal még ma

10 óra 30 perces kezdettel hirdette meg a kormány e heti sajtótájékoztatóját, a Kormányinfóról a Portfolio élőben tudósít. A bejelentések jó részét délutánra tartogatja a kormány: ma 17.30-tól Orbán Viktor miniszterelnök és a Budapesten tartózkodó kínai elnök is bejelentést tesz - közölte Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón. Ismertették viszont a CSOK Plusz friss igénybevételi számait, szó volt a Ferihegyre közlekedő vasút esetleges kínai közreműködéssel történő megépítéséről és az idei költségvetés módosításáról is. Elhangzott: a kormány prioritási listájának az élén van a családi adókedvezmény növelése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×