gazdaság

Ismét bővül a sörpiac

2012. június 21., csütörtök 14:08     InfoRádió / MTI
Tavaly öt év után először nőtt a sörértékesítés Magyarországon - számolt be a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke. Csíkné Kovács Klára elmondta: a gyártók több új termékkel, többek között több számos alkoholmentessel léptek a piacra tavaly, de az alkoholmentes sörök fogyasztása jóval alacsonyabb, nem éri el az egymillió litert.
 

1

A szövetség három tagvállalata - a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, valamint a Heineken - összesen 6,383 millió hektoliter sört értékesített. Ezek a cégek a magyar sörpiac több mint 90 százalékát képviselik.

Az elnök reményét fejezte ki, hogy az értékesítés növekedése az idén is folytatódik. Kifejtette: ebben szerepet játszik az is, hogy az időjárás és más tényezők ösztönzik-e a sörfogyasztás növekedését.

Csíkné Kovács Klára beszélt arról is, hogy a szakmai szervezet tagvállalatai a múlt évben összesen mintegy 61 milliárd forint adót fizettek be az államkasszába. A szövetség adatai szerint a teljes adóbefizetés 56 százalékát a jövedéki adó tette ki. Emellett a sörgyárak 19 milliárd forint áfát, 1,5 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat és 3,8 milliárd forint bérjellegű járulékot és adót juttattak a magyar költségvetésbe.

Az elnök megjegyezte, hogy közvetlenül a gyártóknál több mint 1.700 ember dolgozik, közvetve pedig a sörgyártás mintegy 26.300 munkahelyet jelent a magyar gazdaságban.
Hanganyag: Panulin Ildikó

 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting Aréna videók 2013.05.22. 19:00
2013.05.22. 19:00
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
BBC Europe
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.
BUX 19,100 1.8%
MOL 16,650 0.9%
MTELEKOM 362 -0.5%
OTP 5,100 3.7%
RICHTER 35,000 1.7%
15 perccel késleltetett adatok
EUR/HUF288.41
USD/HUF222.92
GBP/HUF336.55
CHF/HUF229.05
EUR/USD1.2938
Forrás: www.portfolio.hu 

Add a Startlaphoz