eur:
394.51
usd:
369.85
bux:
65193.1
2024. április 19. péntek Emma
A párt logójával ellátott szavazóurnák a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országos tisztújító kongresszusán a Villányi úti Konferenciaközpontban 2016. június 25-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Senki sem akar igazán az MSZP elnöke lenni?

Továbbra sincs jelölt az MSZP férfi társelnöki posztjára, pedig a párt szeptemberre tervez tisztújítást. Nemény András, akinek a neve korábban felmerült, szombathelyi polgármesterként még nem határozta el magát, ahogy más sem.

A magyarnemzet.hu MSZP-s forrásoktól úgy értesült: a bizonytalanság egyik oka a hosszú parlamenti ülésszak utáni nyári szünet. A másik állítólag az, hogy a szocialisták nem szeretnék idő előtt a belső vitákra irányítani a sajtó figyelmét.

A portál szerint sokan győzködik Hiller Istvánt, hogy ismét legyen a párt vezetője, de ő inkább a választmány elnöke szeretne maradni. Állítólag még az is elképzelhető, hogy a választási vereség miatt lemondott elnök, Tóth Bertalan is újból jelöltetné magát.

A magyarnemzet.hu értékelése szerint az eddigi legerősebb jelölt minden bizonnyal Nemény András, őt Molnár Zsolt budapesti elnök is támogatja. Márpedig az MSZP legnagyobb szervezete éppen a fővárosi. Viszont a szombathelyi polgármester egyelőre csak homályos utalásokat tett az indulási szándékra, de hivatalosan még nem jelentett be semmit.

Elképzeléseiről saját közösségi oldalán úgy fogalmazott:

nagy szükségét látja egy modern, tartalmában és szervezeti struktúrájában is a mai kor kihívásaira hatékonyan reagáló szociáldemokrata párt létének.

A portál szerint azonban MSZP-ben nem mindenki ért egyet a megújulás szükségességével. Erről mondta azt Mesterházy Attila volt pártelnök, hogy valójában a pártban nem akarnak radikális változást, ami azonban szükséges ahhoz, hogy az MSZP a „saját haláltusáját túlélje”.

Vannak ellenben olyan szocialista politikusok is, akik gyökeres átalakulást szeretnének. Ilyen Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője is. A lap idézi a politikust, aki Facebook oldalán azt írta:

„El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott […]

ki kell tudni mondani, hogy elhervadt a szegfű”

Ennek dacára Újhelyi István június végén mégis visszalépett a pártelnöki jelöltségtől. Ezt azzal indokolta: a megújítására vonatkozó javaslatai ugyan „inspiráló vitákat” indítottak el, de az MSZP jelentős személyiségei befeszültek, és egyértelművé tették, hogy nem Ujhelyivel képzelik el a párt vezetését.

A szocialista EP-képviselő még hozzátette: "Le is fagyott a belső rendszerünk, egyre inkább látszott, hogy ismét nem a kifelé való megerősödésünk, hanem a belső harcaink viszik el az ­energiát.”

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×