eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

„Az áldozati bárányok készen állnak a levágásra”

Péntek este az angol válogatott az Egyesült Államok csapatával játszik majd világbajnoki mérkőzést. A két együttes korábban tizenegyszer találkozott egymással, nyolcszor a háromoroszlánosok győztek. Ebben nincs semmi meglepetés. Abban már inkább, ahogyan a további három találkozó alakult.

Az angolok eddig csak barátságos meccseket nyertek, az amerikaiak ellenben kizárólag csak tétmeccseken nem veszítettek. Az 1994-es, hazai rendezésű világbajnokságuk előtt egy évvel játszott US Cupon 2-0-ra győztek, egyébként utána az angolok nem vettek részt a világbajnokságon, nem jutottak ki.

Két vb-meccs szerepel a közös történelemben, a 2010-es dél-afrikai világbajnokság 1-1-es döntetlenje is nagy meglepetést keltett, de semmi ahhoz képest, ami 1950-ben történt. A brazíliai Mundial volt az első világtorna, amelyen részt vett az angol profi válogatott. 1930-ban, 1934-ben és 1938-ban sem nevezett a világbajnokságra. Dél-Amerikába óriási várakozással és óriási önbizalommal utazott, s az első mérkőzésén győzött is, mégpedig 2:0-ra, a chileiek ellen.

Ám aztán következett az amerikaiak elleni mérkőzés, amelyet azóta is a világbajnoki történelem egyik legnagyobb meglepetésének tartanak. Filmet készítettek róla, könyv készült a történetéről – s azóta is emlegetik.

Belo Horizontéban a lesajnált, amatőrökből álló amerikai csapat 1:0-ra megverte az angolokat.

A győztesek közül Walter Bahr középiskolai tanár volt, Frank Borghi halottaskocsit vezetett nagybátyja temetkezési irodájában, mások levélkihordóként, vagy mosogatógfiúként dolgoztak. Egy kulcsjátékos, Ben McLaughlin nem tudott elutazni Brazíliába, mert nem kapott szabadságot a munkahelyén. A sebtében összerántott csapat mindössze egyszer edzett együtt a tornára készülve, éppen a Brazíliába indulásuk előtti napon. „Nincs esélyünk” – mondta a nem sokkal korábban kinevezett edző, Bill Jeffrey az újságíróknak. A tizenhatos keretről azt mondta: „Az áldozati bárányok készen állnak a levágásra”.

Jól érezteti az angliai hangulatot a Daily Express „javaslata”: „Méltányos lenne háromgólnyi előnyt adni az Egyesült Államoknak.”

Aztán nem úgy alakult semmi, ahogyan arra számítottak. Az egyetlen gólt a Haitiról származó Joe Gaetjens szerezte. Miatta, valamint a Skóciában született McIlvenny és a belga származású Joseph Maca miatt az angolok – jogosulatlan szereplésre hivatkozva – meg akarták óvni a mérkőzést, de ettől végül elálltak. A FIFA 1950 decemberében mégis kihallgatta az amerikaiakat, de nem szankcionált. Maca egyébként csak 1957-ben lett amerikai állampolgár, Gaetjens talán soha nem is volt az, ám az akkori szabályok még megengedőbbek voltak.

A következő meccsét mind a két válogatott elveszítette, ám az amerikaiakat azóta is hősként ünneplik, őrzik emléküket.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×