Mesterházy Attila hozzátette: neki azt mondta a párt volt elnökhelyettese, hogy ingatlaneladásból, és korábbi cégeinek bevételéből származik a pénz. Az pedig már az adóhivatal, és az érintett hatóságok feladata, hogy kiderítsék, honnan van a vagyon.
Miután Simon Gábor távozott a közéletből, magánemberként kell megvívnia ezt a küzdelmet - hangsúlyozta Mesterházy Attila, aki szerint két hiba biztosan történt: nem került be az összeg a vagyonnyilatkozatba, és az eredetet is pontosítani kell, így az is tisztázásra vár, hogy adózott pénzről van-e szó.
A hétfői mentelmi bizottsági ülést politikai cirkusznak nevezte Mesterházy Attila, aki szerint már minden érdemi lépésen túl vannak.
Nincs más megoldás: jöhet a negyedik fény a közlekedési lámpákon