eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Irán saját építésű műholdat küldött az űrbe

Saját tervezésű és építésű műholdat küldött az űrbe Irán - közölte Hoszein Degán védelmi miniszter kedden.

A fárszi nyelven hajnalt jelentő Fadzsr nevű műhold sikeres űrbejuttatásáról az iráni állami Press-Tv számolt be. A műholdat a Szafír nevű rakéta vitte fel a világűrbe, ahol föld körüli pályára állt.

Husszein Degán tábornok a televíziós riportban kijelentette, hogy nagy siker ez az iráni mérnököknek és szakértőknek. "A műhold fellövése tanúbizonysága az ország fejlődésének, mind a csúcstechnológiában, mind a világegyetem tanulmányozásában" - mondta.

Nemzetközi megfigyelők aggódnak Irán űrkutatása miatt. Félő, hogy az olyan rakéták tervezéséhez vezethet, amelyek nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmasak lehetnek. Irán ragaszkodik ahhoz, hogy atom- és űrprogramja békés célt szolgál, viszont a Nyugat attól tart, hogy Irán programja atomfegyver gyártását is célozza. 2013-ban az atomprogramról ideiglenes megállapodást kötöttek Iránnal, de a végleges megegyezés Irán és a nyugati hatalmak közt még várat magára.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×