eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Nem érint ügyfeleket a Lombard-csalás

A Lombard Kft. és leányvállalata, a KÉZIZÁLOG Kft. - amelynek tulajdonosa kedden önfeljelentést tett -, nem kezelt betéteket, így a visszaélés fogyasztókat nem érint - közölte a jegybank.

Ügyfelek felé semmiféle elszámolási hiány nincsen, az egyes hitelintézeteknél jelentkező esetleges veszteség pedig azok működését semmilyen módon nem befolyásolja - közölte a pénzpiaci felügyeletet ellátó jegybank a Lombard Kézizálog Kft tulajdonosának önfeljelentését követően. A cégtulajdonos kedden jelentkezett a rendőrségen - mondta Csiszér-Kovács Viktória rendőr alezredes, az ORFK szóvivője az M1-en.

"Jogi képviselője jelenlétében megjelent a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda épületében a Lombard Kézizálog Kft. tulajdonosa és önfeljelentést tett, a feljelentés nyomán a hatóság csalás bűntettének elkövetése gyanúja miatt indított vele szemben nyomozást. A nyomozók több helyszínen tartottak házkutatást és iratokat foglaltak le. Jelenlegi adataink szerint a bűncselekménnyel okozott anyagi kár meghaladja a 4 milliárd forintot."

A jegybank közleménye szerint a cégtulajdonos bejelentése alapján a csoport azért nem tud elszámolni 4 milliárd forinttal a záloghitelezési tevékenységét hitellel refinanszírozó 8 hitelintézet felé, mert már korábban hamisan tüntették föl a hitelek fedezetéül szolgáló zálogtárgyak értékét.

A Lombard Kft. - amely nem tévesztendő össze a pénzügyi piacok egyéb - például lízingpiaci - szereplőivel, akikkel a társaság semmilyen kapcsolatban nem áll - a KÉZIZÁLOG Pénzügyi Szolgáltató Zrt. anyavállalata, s az e pénzügyi vállalkozásnál bennmaradt zálogtárgyak kereskedelmi értékesítésével foglalkozik. Befektetési szolgáltatási tevékenységet egyik cég sem végzett, nincs tehát semmilyen összefüggés a közelmúltban ismertté vált visszaélések és ezen záloghitelező cég működése között - húzta alá a jegybank közleménye.

A felügyelet egyébként már idén január 22-én felügyeleti biztost rendelt ki a KÉZIZÁLOG Zrt.-hez a pénzügyi vállalkozás helytelen hitelezési és refinanszírozási gyakorlata miatt.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vihart kavar az atléták pénzdíjazása az olimpián, de nagy változást indíthat el

Vihart kavar az atléták pénzdíjazása az olimpián, de nagy változást indíthat el

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nyíltan bírálta a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, amiért pénzdíjat ajánlott fel a sportág párizsi olimpiai bajnokainak. Szabados Gábor sportközgazdász az InfoRádióban azt mondta, az 50 ezer dolláros jutalmazással az lehetett az egyik cél, hogy az olimpia ne értéktelenedjen el a vb-hez és a Gyémánt Liga-sorozathoz képest.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Zajlik a Harkiv elleni orosz offenzíva, Belgorodot támadják az ukránok – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Pénteken indított támadást Oroszország az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében hét határ menti települést nevezett meg, ahol harcok zajlanak. Ukrajna az utóbbi időben szinte minden éjjel dróntámadást indít egy-egy orosz olajfinomító ellen: legutóbb a Lukoil egyik finomítójában csapott fel a tűz a Volgográdi területen. Ukrajna intenzíven támadta a határhoz közeli Belgorod városát, ahol egy tízszintes lakóház egy komplett lépcsőháza összeomlott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×