eur:
394.33
usd:
364.89
bux:
65446.78
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Balog: az egészségügyben legfontosabb a területi egyenlőtlenség felszámolása

Az egészségügyben az elkövetkező időszak legfontosabb feladata a területi különbségek csökkentése - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten.

Balog Zoltán kiemelte, óriási különbségek vannak az országon belül a ráfordítások tekintetében, ezért a jövőben nem a kórházak és az orvosok érdekeinek kell meghatározniuk a források elosztását, hanem a betegérdekeknek. Hozzátette: bízik abban, hogy ebben lesz előrelépés.

A Batthyány-Strattmann László születésének évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a miniszter hangsúlyozta, az esélyteremtés nemcsak az egészségügy, hanem a köznevelés vagy a közbiztonság területén is fontos, amihez elengedhetetlen az ágazatközi együttműködés.

"Fontos cél és feladat, hogy az egészségügyre fordított forintjaink egyenlő mértékben hasznosuljanak, és a finanszírozás rendszere ne virtuális, hanem valós igényeket szolgáljon" - fogalmazott Balog Zoltán.

Kitért arra, hogy az elmúlt öt évben ötszázmilliárd forint európai uniós és hazai fejlesztési forrás jutott az ágazatra, hozzátéve, hogy nagy feladat lesz az ezekhez a fejlesztésekhez kapcsolódó plusz finanszírozási igény összehangolása.

A népegészségügy területén számos intézkedés történt az elmúlt időszakban - idézte fel a miniszter, kitérve a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítására, a közétkeztetési rendelet bevezetésére vagy a különböző szűrőprogramok kiterjesztésére. Balog Zoltán elmondta azt is, hogy a várólisták csökkentése érdekében tett intézkedések hatására 1300 beteget sikerült korábban ellátni, és ezt a programot is tovább szeretnék folytatni.

A miniszter kiemelte, a következő időszak egyik fontos feladata a budapesti egészségügyi ellátás "belső korrekciója" lesz, és ha ez megtörtént, akkor érdemes beszélni az új kórházról.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy évről évre egyre több orvost és egészségügyi szakdolgozót terjesztenek fel a különböző szakmai díjakra, és a kitüntetettek olyan személyes példával járnak elől, amelyre nagy szüksége van az országnak és az egészségügyben munkát vállalónak.

A Vigadóban rendezett ünnepségen az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként Semmelweis-díjban részesült Bacskó György, a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa.

Batthyány-Strattmann László díjat tízen, Pro Sanitate díjat tizenöten, miniszteri elismerő oklevelet szintén tizenöten vehettek át, három miniszteri oklevelet pedig csoport kategóriában osztottak ki.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×