eur:
392.81
usd:
367.87
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

NGM: az államháztartás októberben 138,4 milliárd forint többlettel zárt

Az államháztartás központi alrendszere októberben 138,4 milliárd forint többlettel zárt, ami egyrészt a korábban felfüggesztett több száz milliárdos uniós transzfer részbeni megérkezésének, másrészt a megnövekedett adóbevételeknek köszönhető, az első tízhavi deficit 816,2 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Tavaly ilyenkor az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya 809,6 milliárd forint volt.

Júniusban a parlament 15 milliárd forinttal 892,4 milliárd forintra megemelte az ez évre tervezett államháztartási deficitet, így az első tízhavi hiány az egész évre várt deficit 91,5 százaléka.

A szaktárca közlése szerint októberben közel 233 milliárd forintnyi - többségében korábban elmaradt - uniós forrás érkezett a központi költségvetésbe. Az Európai Bizottság öthónapos vita lezárását követően még szeptemberben oldotta fel az egyes operatív programok kifizetésének felfüggesztését, így a Magyarországot jogosan megillető összegek már a büdzsében is megjelenhettek.

A központi költségvetés 893,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 41,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 35,4 milliárd forintos szufficittel zártak.

Az adóbevételek (társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó és járulékbevételek) a tavalyi évhez képest mintegy 570 milliárd forinttal emelkedtek. Ez a hazai gazdaság teljesítményének és a gazdaság fehérítése érdekében meghozott kormányzati intézkedéseknek (online pénztárgépek, ekaer-rendszer bevezetése) köszönhető.

Az uniós módszertan szerinti hiánycél változatlanul a GDP 2,4 százaléka, amely - figyelembe véve a bevételek és kiadások éven belüli eloszlását és az október végi tényadatokat - a szaktárca szerint reálisan tartható.

"A magyar reformok működnek, a kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politika pedig stabil keretet biztosít az ország gazdálkodásához" - írja közleményében az NGM.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×